Gulyás Michelle: Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik miatt itt vagyok

K. B.K. B.
2024.08.11. 14:04
Balogh Gábor és Gulyás Michelle Párizsban (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, Gulyás Michelle megnyerte a párizsi olimpiai öttusaversenyét a játékok záró napján. Mutatjuk, hogy a győzelmét követően hogyan értékelt az M4 Sportnak.

„Tudtam, hogy mentálisan kell nagyon erősnek lennem. A selejtezőben láttam, hogy a technikai számokban jóval nehezebb teljesíteni ekkora közönség előtt, úgyhogy az volt a célom, hogy csak a feladatomra figyeljek. Én sem lőttem jól magamhoz képest, de hát nem annyira számított most” – fogalmazott a világcsúccsal diadalmaskodó Gulyás Michelle az M4 Sport kamerája előtt.

Hozzátette: „Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik miatt itt vagyok, legfőképpen Balogh Gábor elnök úrnak, ő volt az egyetlen, meg az elnökség, aki hitt bennem. Nagyon sok rossz dolog ért az olimpia előtt, és az, hogy így sikerült, fantasztikus, nagyon köszönöm az edzőimnek, a barátaimnak és a családomnak. Az, hogy ők is itt voltak, velük együtt élhettem át ezt, ez eszméletlen.”

De mi kellett ahhoz, hogy a nehézségeken átlendüljön?

„Utólag talán azt mondanám, hogy amikor nagyon mélyre kerülök, akkor fel tudom építeni magamat. Ehhez az kellett, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik mentálisan támagatnak, nélkülük nem ment volna. Magamnak is hálás vagyok, mert egy pillanatig nem kételkedtem magamban, úgy voltam vele, hogy ha ott lesz a lehetőség, akkor mindent kihozok belőle. Úgy látom, hogy sikerült – tette hozzá nagy mosollyal, az aranyérmére mutatva.” 

A jövőjét illetően azt mondta: „Nem akarok a következő időszakra tekinteni, most az ünneplés, a pihenés következik, és az, hogy ezt a pillanatot még jobban meg tudjam osztani a családommal és a barátaimmal.” 

Arra a kérdésre, hogy a folytatásban a civil szakmája (nyomozó) előtérbe kerül-e, sejtelmesen, mosolyogva annyit felelt: „Ez titok!”

 

PÁRIZS 2024
ÖTTUSA
NŐI DÖNTŐ
1. Gulyás Michelle (Magyarország) 1461 – világcsúcs
2. Elodie Clouvel (Franciaország) 1452
3. Szong Szung Min (Dél-korea) 1441
4. Guzi Blanka (Magyarország) 1433
5. Elena Micheli (Olaszország) 1424
6. Ilke Ozyuksel (Törökország) 1420

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30