Halász Bence: Senki se ítéljen el, de az lenne a csúcs, ha a 2036-os budapesti olimpián tudnék visszavonulni

2024.08.12. 20:55
Halász Bence
Hétfő délután érkezett haza olimpikonjaink nagy része Párizsból, majd a Puskás Aréna szoborparkjában köszöntötték őket a szurkolók. Az NSO Tv stábja is ott járt, és beszélgettünk a kalapácsvetésben ezüstérmes Halász Bencével.

Halász Bencétől először azt kérdeztük: hogy bírja, hogy akkor már lassan 1 órája faggatták őt az újságírók.

„Azt hiszem, hogy egész jól bírom. Próbálok még mindenkinek érthető mondatokat összehozni, egy kicsit most már kezdek elfolyni, de tartom magam.”

Videónkban beszél arról, hogy ez a nehezebb számára, vagy jó messzire eldobni a kalapácsot. Azt is elmeséli, hogyan bírja azt a nyomást, hogy világversenyről világversenyre tőle várják az atlétika magyar érmét. Megtudjuk, hogyan töltötte a napokat a versenye után Párizsban; hogyan ünnepelte a születésnapját, ami a döntő napjára esett, illetve már a jövőről is beszélgetünk, mely során elárulja, hogyan szeretne visszavonulni.

 

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, a 2. helyről büntették meg maratoni gyaloglásban, 6. lett

Atlétika
27 perce

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
2026.08.13. 22:34

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
2026.08.13. 21:45

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2026.08.13. 14:41

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2026.08.13. 06:36

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
2026.08.12. 21:39