Paralimpia 2024: Pálos Péter bronzérmes asztaliteniszben

2024.09.05. 12:47
Pálos Péter bronzérmes lett Párizsban (Fotó: Szabó Miklós)
Az asztaliteniszező Pálos Péter bronzérmet szerzett csütörtökön az MS11-es kategóriában a párizsi paralimpián.

A Városi SE Dunakeszi sportolója, aki a múlt héten ünnepelte a 39. születésnapját, már azzal biztosította dobogós helyezését, hogy megnyerte szerdai negyeddöntőjét, mivel ebben a sportágban nem rendeznek bronzmérkőzéseket.

A csütörtöki elődöntőben a 17 éves tajvani Csen Po-jen volt a magyar parasportoló ellenfele, akitől 3:0-ra kapott ki.

A Dél-párizsi 4-es Arénában az első játszmában a magyar versenyző igyekezett irányítani a labdameneteket, de támadásaiba sok hiba csúszott, emiatt hátrányba került. Pálos a második szettben is többször dühösen vette tudomásul, hogy megoldásai nem sikerültek, ázsiai ellenfele ugyanis remekül védekezett, szinte minden labdát visszaadott. Így hosszú, látványos labdameneteket is láthatott a közönség, azonban ezeket szinte kivétel nélkül a rivális nyerte, aki így megduplázta előnyét.

A harmadik felvonás elején ugyan Pálos vezetett, de 5:4 után Csen fordított, és kisvártatva bejutott a fináléba.

Az enyhe értelmi fogyatékossággal született Pálos Londonban és Tokióban arany-, Rio de Janeiróban és most bronzérmes lett.

Pálos Péter a párizsi magyar küldöttség ötödik érmét szerezte, két arany és egy ezüst után a második bronzot.

PARALIMPIA 2024
Asztalitenisz, MS11
Egyes, elődöntő
Csen Po-jen (tajvan)–Pálos Péter 3:0 (4, 3, 7)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
17 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46