Az érem két oldala II.

Úgy érzem könnyebb dolgom van e cikk megírásakor, mint lett volna az ezt megelőző jó néhány korábbi EB, és VB kvalifikációs sorozat befejezését követően. A mögöttünk hagyott selejtező ugyanis okot ad a bizakodásra a jövőt illetően, most tényleg úgy érezheti minden szurkoló, hogy lehet keresni valónk a későbbiekben. Szerethető csapat.

Kezdjük a száraz statisztikával, mert – szemben a legtöbb számadattal – viszonylag reális képet fest a csapat teljesítményéről: 19 megszerzett pont, 22 elért gól, ez közel 64%-os teljesítmény, ami a legjobb az elmúlt tizenhárom sikertelen selejtező-sorozatot tekintve. Egész Európában nekünk volt a hatodik legjobb gólátlag/meccs mutatónk. Rudolf Gergely a negyedik helyen végzett a selejtező gólkirálya címéért tartó versenyben hat góllal, holtversenyben olyan klasszisokkal, mint Gomez, van Persie, vagy Cassano. A jelenleg legmagasabban jegyzett játékosunk, Dzsudzsák Balázs pedig a harmadik legtöbb gólpasszt adta, 5 assziszttal.

A csoport sorsolásakor a 4. kalapból sorsoltak ki minket, ami azt jelenti, hogy papíron három erősebb csapattal kellett versenyre kelnünk. A harmadik helyre várt finneket idegenben legyőztük, itthon pedig – egy tét nélküli meccsen, megjegyzem csalódást keltően – döntetlent játszottunk ellenük. A szerényebb képességű ellenfelek, mint San Marino, és – kifejezetten antipatikus – Moldova ellen magabiztos oda-vissza sikert arattunk, tehát hoztuk a kötelező győzelmeket, ellentétben a korábbi évekkel. Amelyik eredmény viszont a legjobban tükrözi a fejlődést, a svédek elleni hazai siker, és az, hogy magabiztos, okos játékkal tettük mindezt, megverve egy, nálunk sokkal magasabban jegyzett csapatot. A hollandok elleni vereségek előre borítékolható papírformák voltak, viszont az idegenbeli három rúgott gólunk mindenképpen szót érdemel. Fontos megemlíteni, hogy többször is a hajrában szerzett góllal sikerült a magunk javára fordítani az eredményt. Az, hogy az utolsó pillanatban sikerül betalálni, nem szerencse kérdése, sokkal inkább annak az eredménye, hogy a csapat a hármas sípszóig megszakad a győzelemért, ami eddig nem volt ránk jellemző, és mindenképpen megsüvegelendő.

Egervárinak sikerült olyan fiatal tehetségeket beépítenie a csapatba, akik a jövőben még sok örömteli pillanatot okozhatnak a szurkolóknak, egy olyan válogatott gerincét adva, akik felveszik a versenyt Európa élcsapataival, gondolok itt Elekre, Vargára, Korcsmárra, Komanra, Szalaira, Pintérre, és Bogdán mélyvízbe dobására.

Azt hiszem, elindultunk a helyes úton, és hogy már nem kell sokat várni és igazán ütős sikerre…akár a közelgő Világbajnoki selejtezőkön!