Traply „Bélabácsi” Péter nyolcadik lett a monte-carlói nagydöntőben

Vágólapra másolva!
2009.05.04. 12:10
Címkék
A hétvégén befejeződött a European Poker Tour Grand Final elnevezésű monte-carlói tornája, amelyen Traply Péter 170 ezer euróval gazdagodott.
Traply Péter remekül játszott
Traply Péter remekül játszott
Traply Péter remekül játszott
Traply Péter remekül játszott
Az EPT-sorozat idei évadjának utolsó állomása pénteken a második nappal folytatódott – sajnos a hétvégére már csak három magyar maradt állva. Traply Péter, Rácz Csaba és Lehoczky Iván szerepelhetett még pénteken is, ám közülük csak Traplynak sikerült elérnie a már fizetős helyeket. Az interneten csak „Bélabácsiként” megismert pókeres sorra húzta be a nagy kasszákat, s egy ideig a verseny chipleadere is volt, vagyis a mezőnyben nála volt a legtöbb zseton.

Ennek megfelelően a szombati versenynapon is menetelt, nagyon könnyed, fegyelmezett játékéval simán jutott a döntő asztalra. A vasárnapi utolsó napot ráadásul a harmadik legtöbb zsetonmennyiséggel kezdhette, vagyis joggal bizakodhattunk egy újabb magyar sikerben Monte-Carlóban. A döntő asztalon azonban Bélabácsi nagyon gyorsan búcsúzni kényszerült.

Traply egy emelés és egy ráemelés után all int mondott, amelyet sajnos az aktuális chipleader, a dán Mikkelsen tartott. Traply AK-t, míg Mikkelsen QQ-t mutatott, utóbbi kitartott, így a magyar versenyző a nagy menetelést követően a nyolcadik helyen végzett. A 10 ezer eurós nevezési díjú viadalon kiváló játékával 170 ezer eurót nyert, amely mintegy 50 millió forintnak felel meg.

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Végül a holland Pieter de Korver lett a befutó, aki az utolsó napon kegyetlen hullámvasutazás végén tudott diadalmaskodni. De Korver a nap folyamán a kiesés szélére sodródott – négy játékos volt versenyben, amikor zsetonmennyisége öt nagyvak alá süllyedt. A holland azonban talpra tudott állni, és végül az amerikai Matthew Woodwardot legyőzve a heads-upban megnyerte a tornát, és vele a 2.3 millió eurós fődíjat is.

A MONTE-CARLÓI EPT GRAND FINAL VÉGEREDMÉNYE

1. Pieter de Korver 2 300 000 euró
2. Matthew Woodward 1 300 000 euró
3. Mihail Tulcsinszkij 800 000 euró
4. Dag Martin Mikkelsen 600 000 euró
5. Eric Qu 470 000 euró
6. Alem Shah 350 000 euró
7. Daniel Zink 250 000 euró
8. Traply Péter 170 000 euró


A Poker24.hu legfrissebb híre: EPT: Traply Péter nyolcadik!
Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
5 perce

Megvan, ki viszi a magyar zászlót a téli olimpia megnyitóján

Téli olimpia 2026
5 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
18 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
28 perce

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
34 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
51 perce

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
1 órája

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik