Rali: csapatot vált a bajnok

2006.01.17. 08:30
Címkék
Az autósportban, mint megszoktuk, az év eleje mindig okoz meglepetéseket. Átigazolások, autócserék zavarják meg a nagyközönséget, és bizony el kell telnie néhány versenynek, mire megszokjuk a változásokat. Ez a változás nem kerülte el a Nagyváradi Zsolt, Kis Tamás, valamint a Varga Attila, Szekeres Zoltán párosokat sem.
Míg a kétszeres Ignis Kupa (2004; 2005) N2 (2005) bajnok Nagyváradi átül Szekeres Zoltán mellé, addig Kis Tamás és Varga Attila nem indul el a 2006-s ralibajnokságban. Nagyváradi Zsolt az elmúlt években a Suzuki Ász csapatát erősítette, azonban 2006-tól elszegődött a Suzuki Benkő csapatához és itt harcol majd a bajnoki címéért.

Nem lesz könnyű dolga, hiszen az N2 (szériagyártású 1600 köbcentiig) mezőny az egyik legerősebb és legnépesebb a magyar ralibajnokság első osztályában. Nem titok az sem, hogy a Suzukik erőhátrányban vannak kategóriatársukkal, a Hondákkal, Peugeotokkal és Citroenekkel szemben, ám megbízhatóságuk kiegyenlíti az erőviszonyokat.

"Mindenféleképpen nagy kihívás számunkra, hiszen ez egy új csapat, nem mentünk együtt, össze kell szoknunk. A rali az a sportág, ahol pilóta és navigátor között az összhang elengedhetetlen. Ezért is tervezzük, hogy indulunk egy próbaversenyen is a bajnokság előtt. Segíthet majd az is, hogy az első verseny Egerben lesz, ami Zsoltinak hazai pálya. Úgy gondoljuk, tudunk majd együtt dolgozni, és képesnek tartjuk magunkat arra, hogy 2006-ban mi álljunk a dobogó legfelső fokán."
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája