Duna-rali: Benik Balázs remekül kezdett a futamon

2007.05.25. 23:19
Címkék
A Dunaújváros utcáin megtartott prológgal pénteken elkezdődtek a rali országos bajnokság harmadik futamának küzdelmei. A maga nemében egyedülálló szakasz (nem sok helyen fordul elő, hogy az egész belvárost lezárják egy rali kedvéért) eredménye ugyan nem számított bele a verseny végeredményébe, a versenyzők mégis nagyon készültek rá, már csak a népes nézősereg kedvéért is.
A látványos bemelegítésen az összetett pontversenyben vezető Benik Balázs, Varga István kettős volt a legeredményesebb – a Ford kitűnő állapotban van, ezen a rövid szakaszon több mint egy másodperccel volt gyorsabb, mint a második helyezett Turi Tamás, Tóth Imre páros. A papírforma egyébként azt diktálja, hogy ez a két páros vívja majd a legnagyobb küzdelmet a végső sikerért, hiszen az összetettben mindössze három pont közöttük a különbség (Benik javára), és ezen mindketten változtatni szeretnének. A verseny szombaton 5 gyorsasági szakasszal folytatódik.

Duna-rali, az ob 3. futama, Dunaújváros

Prológ. Abszolút sorrend:
1. Benik Balázs, Varga István (OMV Benik Motorsport, Ford Focus WRC) 3:05.2, 2. Turi, Tóth I. (Skoda Rally Team, Skoda Fabia WRC) 3:06.8, 3. Spitzmüller, Béres (Pacotti Motorsport, Skoda Fabia WRC) 3:12.6

Duna-rali, az ob 3. futama, Dunaújváros

Prológ. Abszolút sorrend:
1. Benik Balázs, Varga István (OMV Benik Motorsport, Ford Focus WRC) 3:05.2, 2. Turi, Tóth I. (Skoda Rally Team, Skoda Fabia WRC) 3:06.8, 3. Spitzmüller, Béres (Pacotti Motorsport, Skoda Fabia WRC) 3:12.6
Legfrissebb hírek

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
3 perce

Erste Liga: legyőzte az Újpestet, élen a Gyergyó

Jégkorong
11 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
19 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként a 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
20 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
23 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
30 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
34 perce

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
40 perce