Rali-világbajnokság: Francois Duval a Suzuki csapatában?

2007.07.10. 12:41
Címkék
A korábban a Ford és a Citroën alkalmazásában álló belga Francois Duval új lehetőségek után néz, ugyanis a First Motorsport felbontotta szerződését, így a 26 éves versenyző csapat és autó nélkül maradt. Elképzelhető azonban, hogy a Suzuki WRC-s alakulatához csatlakozik két idei futamra.

Francois Duval 2001-ben került a Ford együtteséhez, ahol miután meggyőző teljesítményt nyújtott a Puma Super 1600-as raliautóval, átkerült a felnőtt csapathoz, és egy Focus WRC volánja mögött versenyezhetett.

2003-ban nyolcadikként zárt a világbajnoki pontversenyben, 2004-ben pedig több figyelemreméltó eredményt is elérve a hatodik lett az évad összetettjében.

A szezon végén Markko Märtin a Peugeot csapatához távozott, ezért a Ford felajánlott Duvalnak egy hosszú távú szerződést, amely első számú versenyzőként tekintett a belgára. Duval visszautasította a lehetőséget, és a Citroën gárdájához szerződött, ahol 2005-ben Sébastien Loeb csapattársaként versenyzett.

Bár Ausztráliában győzni tudott, és három második helyet is elért, rengetegszer törte össze Xsara WRC-jét. Ezért navigátora, Stéphane Prevot otthagyta őt, később pedig a csapatból is kikerült Duval, aki csak a szezon végén térhetett vissza.

A Citroën 2006-os kényszerpihenője alatt Sébastien Loeb a Kronos Citroën csapatában folytatta, és lett világbajnok. Ugyanakkor Francois Duval nem kapott hasonló lehetőséget, és végül a First Motorsport Skoda Fabia WRC-jével csak privát versenyzőként tudott indulni 2006-ban, amikor a legjobb eredménye egy hatodik hely volt Spanyolországban.

Idén összesen egy futamon állhatott rajthoz Duval (Akropolisz-rali). A belga pilóta jelenleg azért tárgyal, hogy az augusztusi Német-ralin valahogy elindulhasson, azonban könnyen elképzelhető az is, hogy a WRC-hez az idén két futam erejéig csatlakozó Suzuki egyik autóját vezetheti majd - adta hírül Duval a hivatalos weboldalán.
Legfrissebb hírek

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott - élő
4 perce

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
5 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
9 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
19 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
25 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
27 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
46 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
1 órája