Tereprali ob: a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős sikere

2007.07.29. 23:35
Címkék
Több mint négyperces előnnyel ért célba az első helyen a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros a tereprali országos bajnokság hatodik futamán, a duó ezzel idei ötödik győzelmét szerezte meg.
A szervezők a szombati erdőtűz miatt módosították a vasárnapi útvonalat, amely lényegesen rövidebb volt, mégis tartogatott izgalmakat. Kisék az utolsó szakaszon magabiztos, több mint hat perces előny mellett, mintegy 25 kilométerre a céltól kaptak egy jobb első defektet. Rekordgyorsasággal kicserélték a kereket, majd a hátralévő részt már probléma nélkül teljesítették, s az előnyükből is csak kevesebb, mint két percet vesztettek."Összességében elégedett vagyok a hétvégével, sikerült mindvégig az élen autózni, az újraépített kocsi pedig nagyon jól muzsikált" - összegzett Kis Sándor.Végeredmény: 1. Kis, Czeglédi 2. Zapletal, Zdenek 3. Ács, Bagics Az ob következő futamát augusztus 23. és 26. között rendezik. MTI

Legfrissebb hírek

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott - élő
3 perce

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
4 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
7 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
18 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
23 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
25 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
45 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
1 órája