Mexikó-rali: világbajnoki pontokért hajt ifj. Érdi Tibor

2012.03.01. 09:53
Címkék
Március 8. és 11. között rendezik meg a rali-világbajnokság harmadik versenyét, amelyen az ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila kettős is szerencsét próbál egy Mitsubishi Lancer EVO 10-es versenyautóval.

„Nem titkolt célunk, hogy világbajnoki pontokat szerezzünk a versenyen, amelybe talán egy dobogós helyezés is belefér – mondta az MTI-nek ifj. Érdi, aki pénteken hajnalban indul a csapattal Mexikóba. – Egy 2012-es fejlesztésű géppel indulunk, amit a Ralliart Italy bocsát a rendelkezésünkre. A gond csak az, hogy az autót csütörtökön kapjuk meg, így azután mindössze két óránk marad az ismerkedésre. Nagyon kemény versenyre számítok, hiszen több mint négyszáz kilométer lesz a 24 gyorsasági szakasz össztávja, míg a viadal teljes hossza 1200 km."

Ifj. Érdi azt tervezi, hogy az idén három világbajnoki futamon (Mexikó, Németország, Spanyolország) vesz részt és amennyiben az eredmények is megfelelőek lesznek, akkor jövőre már hat viadalon áll rajthoz a PWRC-kategóriában. A PWRC a volt N-csoport, ahol a versenyautók alkotóelemei nagyon sokban hasonlítanak az „utcai" gépekhez.

A magyar autóversenyző tavaly és tavalyelőtt is három-három vb-futamon vett részt, legjobb eredménye egy ötödik hely volt kategóriájában a szardíniai viadalon, emellett háromszor végzett hatodikként, egy alkalommal pedig kilencedik lett. Csupán egyszer nem tudott célba érni: váltóhiba miatt volt kénytelen feladni a Német-ralit.

„A két év teljesítménye alapján ezzel az autóval Tibi esélyes egy kiváló eredményre, tud világbajnoki pontokat szerezni" – mondta Érdi Tibor, a pilóta édesapja, aki a csapattal tart a távoli versenyekre. Érdi a kilencvenes években a hazai ralisport meghatározó alakja volt, többek között háromszor lett bajnok az N-csoportban.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája