Rio 2016: Lochte kikapott 400 vegyesen az amerikai válogatón

Vágólapra másolva!
2016.06.27. 14:29
Nem védheti meg címét Rióban a 2012-es londoni olimpián 400 vegyesen aranyérmes Ryan Lochte, miután nagy meglepetésre csak harmadik lett vasárnap az egyesült államokbeli Omahában rendezett úszó olimpiai válogatón.

A 11 ötkarikás éremnél járó 31 éves úszó Chase Kalisz és Jay Litherland mögött ért célba, s a verseny után azt mondta, a délelőtti előfutamok során izomsérülést szenvedett, ezért megpróbált nagy előnyre szert tenni pillangón és háton, de ez nem tartott ki a mellúszásra és a gyorsra.

Kalisz 4:09.541 perccel győzött, Litherland ideje 4:11.021 volt, Lochte azonban tőle is kerek egy másodperccel lemaradva csapott a célba harmadikként.

Ebben a számban az Európa-bajnok Verrasztó Dávid 4:09.90 perccel ezüstérmet szerzett a tavalyi vb-n.

„Sokkal nagyobb tempóban kellett kezdenem, mint általában, mert a mellúszásban már egyáltalán nem tudtam használni a lábaimat” – nyilatkozta Lochte, s hozzátette: mindent megpróbált, de ezúttal ez nem volt elég, így nem maradt más a számára, mint elfelejteni ezt a versenyt, s továbblépni.

Lochte még öt versenyszámban lesz érdekelt a válogatóversenyen, így bőven maradt lehetősége arra, hogy indulási jogot szerezzen a riói játékokra.

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
9 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik