Rio 2016: a NOB-elnök megvédte az oroszok kizárását

MTI MTIMTI MTI
2016.08.17. 12:24
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ismét megvédte azt a döntést, hogy kizárták a riói olimpiáról az orosz sportolók egy részét.

„Ez biztosítja az egyéni igazságosságot, amelyre minden embernek szüksége van. A sportban sincs ez másképp, s az oroszokon kívül ezt mindenki megértette" – nyilatkozta Bach a Bild című német napilapnak.

A NOB elnöke szerint rengeteg, a sportolókkal, illetve a nemzetközi szövetségekkel kötött megállapodásra, valamit a NOB közgyűlés döntéseire is tekintettel kell lenni az eset kapcsán. A szervezett állami doppingolás miatt nem indulhattak az orosz atléták Rióban, a többi sportág versenyzői pedig egyéni elbírálás alapján állhattak rajthoz. A riói játékok hivatalos honlapja szerint így 286 orosz sportoló vesz részt az olimpián.

„Politikai felhangokat emlegettek, de itt nem erről van szó, hanem az igazságosságról" – emelte ki Bach. „Az ügy a riói olimpiával nem ért véget, további szankciók következnek majd" – hangsúlyozta a NOB elnöke.

Az orosz Julija Sztyepanova ügye kapcsán rámutatott, hogy szerinte meg kell fontolni a NOB alapszabályának módosítását és hasonló esetben lehetővé tenni a sportoló indulását.

Sztyepanova férjével együtt 2014-ben robbantotta ki az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt, melynek nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS pedig később elutasította a 68 érintett fellebbezését. Sztyepanova nem is fellebbezett a CAS-nál a NOB indulást tiltó döntése ellen. A NOB szívesen látta volna nézőként a játékokon, de azt a meghívást nem fogadta el.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59