Rio 2016: Csernoviczki sérülten kikapott a negyeddöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.06. 17:33
null
Csernoviczki Éva az édesapja hátán hagyta el a küzdőteret (Fotó: Szabó Miklós)
Csernoviczki Éva sérült bal lábbal kikapott az argentin Paula Paretótól a riói olimpián a női cselgáncsozók 48 kg-os súlycsoportjának negyeddöntőjében.


Csernoviczki Évának erőnyerőként csak a nyolcaddöntőben kellett először tatamira lépnie. Ott az ukrán Marina Csernyak várt rá, akivel könnyen elbánt. Egy jukóval került előnybe, majd az utolsó percben két újabb jukót ért el, így 3:0-ra nyert, ellenfele nem tudott akciót végrehajtani rajta.

A magyar cselgáncsozónak az elődöntőbe jutásért az argentin Paula Paretót kellene volna legyőznie. Korábbi négy egymás elleni mérkőzésükből mindketten kettőt nyertek meg.

A BEMELEGÍTÉSNÉL DŐL EL
„Egyelőre nem tudjuk, hogy húzódás vagy szakadás van Évi combhajlítójában. Mindenesetre úgy készül, hogy folytatja, ha a bemelegítésnél úgy érzi, hogy tudja vállalni, akkor felmegy a vigaszági meccsre” – értesült Csernoviczki Éva állapotáról a judoinfo.hu Nagy András szakágvezetőtől.

Az első percben csak tapogatózó küzdelem folyt, viszont megsérült Csernoviczki combhajlítója a bal lábán. Ez döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, hiszen a magyar sportoló közel sem volt százszázalékos állapotban ezután. Már kétszer megintették, amikor a nála kilenc hónappal idősebb argentin vazarit ért el ellene, és előnyét megőrizte a találkozó végéig.

Pareto jutott elődöntőbe, Csernoviczki a vigaszágon folytathatja a kazah Otgonceceg Galbadrah ellen, ha a lába erre alkalmas lesz. Veresége után orvosi vizsgálatra ment, annak az eredménye dönti el, hogy vállalhatja-e a további szereplést.

RIO 2016
CSELGÁNCS, NŐK, 48 KG
NYOLCADDÖNTŐ

Csernoviczki Éva–Marina Csernyak (Ukrajna) 3:0
NEGYEDDÖNTŐ
Paula Pareto (Argentína)–Csernoviczki Éva 7:0

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35