Rio 2016: újabb magyar sportolók érkeztek meg sikeresen

MTI MTIMTI MTI
2016.08.05. 08:37
Tizenöt sportolóval a fedélzeten újabb magyar delegáció landolt sikeresen Rióban helyi idő szerint este nyolc órakor – számolt be róla a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja.

A július 30-i charter után augusztus negyedikén újabb közvetlen járat indult Budapestről Rio de Janeiróba. Ezúttal hét atléta, négy vívó, három dzsúdós és egy tollaslabdázó volt a riói járat utaslistáján.

„Egyáltalán nem izgulok, miért is tenném, hiszen még a verseny sem kezdődött el. Majd aznap talán egy kicsit fogok…” – mondta mosolygósan a riói reptéren Bor Barna dzsúdós a mob.hu érdeklődésére. Hasonlóan vélekedett Csoknyai László, aki jókedvűen, a többieket heccelve sietett átvenni csomagjait.

„Egészen tegnap estig nem izgultam jobban az átlagosnál – mondta kérdésünkre Sárosi Laura tollaslabdázó. – Akkor viszont a pesti csarnokban voltam edzésen, aminek a végén megkértek, hogy tartsak előadást a fiataloknak. Meséltem az olimpiáról, az eddigi tapasztalataimról, ők lelkesen figyeltek és sok sikert kívántak – ekkor realizálódott igazán, hogy pár nap múlva Rióban kell helytállnom.”

Az első olimpiájára megérkező Józsa Gábor maratoni futó még a felkészülésre koncentrál, hiszen az olimpia záró napján (augusztus 21.) áll majd rajthoz. „Nem stresszelek, még két hét van a versenyig. Addig kemény edzések várnak rám, több hosszú távot fogok futni, szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból” – mondta az atléta.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
22 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53