Rio 2016: világbajnokunk riválisa viszi a brazil zászlót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.01. 14:12
Az öttusázó Yane Marques viszi a házigazda brazilok zászlóját a riói olimpia helyi idő szerint péntek esti megnyitóján.

A zászlóvivő személyéről tv-s szavazás döntött, a végeredményt pedig Carlos Arthur Nuzman, a Brazil Olimpiai Bizottság elnöke hirdette ki. Marques a vitorlázó Robert Scheidt és a röplabdázó Serginho ellenében nyert.

A 32 esztendős Marques négy éve, Londonban bronzérmet nyert a női versenyben, s most is a győzelemre esélyesek között tartják számon. A 2016-os moszkvai világbajnokságon – amelynek egyéni versenyét a magyar Kovács Sarolta nyerte meg – nem indult.

Az első dél-amerikai olimpián Brazília rekordot jelentő 465 sportolóval indul, s a cél, hogy az első tíz közé kerüljön az éremtáblázaton.

A megnyitót a Maracana Stadionban rendezik. Az augusztus 21-ig tartó játékokon több mint 10 ezer sportoló küzd 306 versenyszámban.

Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
5 órája

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
10 órája

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
14 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
15 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20
Ezek is érdekelhetik