Női röpi Eb: „Bravúr kell a továbbjutáshoz!”

Vágólapra másolva!
2017.09.15. 11:41
Ludvig Zsolt szerint bravúr kell a magyar női röplabda-válogatott továbbjutásához a jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokság bakui csoportjából.

A Magyar Röplabdaszövetség főtitkára az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hangsúlyozta, a magyar csapatnak, amely az azeriekkel, a németekkel és a lengyelekkel szerepel egy kvartettben, egyértelműen a házigazdák ellen van a legnagyobb esélye.

„Ők nem indultak el semmilyen sorozatban az idén, erre az Európa-bajnokságra pihentek rá, ráadásul legendásan jó szurkolótáboruk van, biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt játszunk velük” – mondta Ludvig Zsolt, ugyanakkor hozzátette, rajtuk és a többieken is lehet „fogást találni”.

Dékány Bernadett, a válogatott játékosa kiemelte, a keret gyakorlatilag május óta együtt készül, a World Grand Prix harmadik osztályának győzelmével nagy sikert is ünnepelhetett. Megjegyezte, ugyan fáradtak a játékosok, de mindenki látja maga előtt a célt, és bíznak a bravúrban. Kiemelte, a legfontosabb, hogy betartsák a taktikai utasításokat.

A magyar válogatott jövő pénteken a házigazda azeriek ellen játssza első csoportmérkőzését, szombaton a lengyelekkel, vasárnap a németekkel találkozik.

Az Eb október 1-én ér véget.

Legfrissebb hírek

Háromszettes kaposvári győzelem a röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjében

Röplabda
2026.01.28. 20:00

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Női röpi Extraliga: edzőt váltott a Nyíregyháza

Röplabda
2026.01.19. 11:31

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Női röplabda MK: nincs meglepetés a negyeddöntős mezőnyben

Röplabda
2026.01.06. 20:18

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2025.12.25. 08:14
Ezek is érdekelhetik