Röplabda: a Békéscsaba jobb, mint a válogatott?

2017.12.11. 16:31
Az év vége közeledtével – több más sportághoz hasonlóan – a Magyar Röplabda Szövetség is kikéri a szurkolók véleményét, hogy szerintük ki volt az év legjobb röplabdázója, s a díjakat a szövetség évzáró gáláján adják át. A szavazás már egy hete kezdődött és péntek éjfélig tart, s ha így marad az állás, akkor minden kategóriában meglepetés születik.

 

Az MRSZ először egy évvel ezelőtt írt ki közönségdíjat, akkor még egy kategóriában lehetett szavazni a férfiakra és a nőkre. Azt a szavazást Szakmáry Gréta nyerte. Idén már három kategóriában – legjobb női játékos, legjobb férfi játékos, legjobb csapat – is leadhatják voksaikat a szurkolók az MRSZ facebook-oldalán.

A legjobb női játékos kategóriában – ahová csak a World Grand Prix-győztes, Eb-résztvevő játékosok kerülhettek be – már több mint két és félezren szavaztak, s némi meglepetésre a „címvédő” Szakmáry Gréta jelenleg a második helyre szorult a nyáron Jászberényből az UTE-hoz igazolt feladó, Bleicher Réka mögött. Kettőjük között nagyjából háromszáz szavazat a különbség. A harmadik helyen – jelentősen leszakadva – a nyíregyházi Villám Lilla áll, de ott még nagy harc várható, hiszen csak néhány szavazattal van tőle elmaradva a békéscsabai Szpin Renáta, de Dobi Edina, Tálas Zsuzsanna és Török Kata sincs vészes távolságban.

A férfiaknál a legszorosabb a verseny: a kaposváriak feladójára, a válogatottban idén debütáló Keen Cameronra érkezett eddig a legtöbb voks, a Dél-Koreában légióskodó bombázóra, Pádár Krisztián nagyjából százötvennel, a Franciaországban játszó Gergye Roland pedig kétszázzal kapott kevesebb szavazatot.

De talán a csapatoknál érik a legkomolyabb meglepetés, hiszen a két éve Európa Ligát, idén pedig a World Grand Prix harmadik csoportját megnyerő, egymás után két Eb-részvételt kiharcoló női válogatott jelenleg csak a második helyen áll a bajnok, Magyar Kupa- és Közép-európai Liga-győztes Linamar-Békéscsaba mögött, amely éppen a múlt hétvégén veszítette el több mint két és fél éves hazai veretlenségét.

A szavazás állását itt tekinthetik meg, sőt ha kedvük van, akár szavazhatnak is!

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2026.09.02. 07:04

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
2026.08.31. 14:25

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok

Röplabda
2026.08.30. 11:17

Chiappini és a szálló labda – galéria a szlovén–magyar röplabdameccsről

Röplabda
2026.08.28. 17:44

Utolsó meccsét is elveszítette a magyar női röplabda-válogatott az Eb-n

Röplabda
2026.08.28. 16:34

Öröm és dráma – galéria a lett–magyar röplabda Eb-meccsről

Röplabda
2026.08.27. 23:46