Női röpi: Az Eb-selejtezők miatt elmaradhat az Európa-liga – Németh Anett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.29. 11:34
A tavalyi év legjobb magyar női röplabdázójának választott Németh Anett szerint idén elmarad a válogatottak Európa-liga-sorozata.

A feladóátló poszton szereplő játékos az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, az Európa-ligának – amelyet május végéről, illetve június elejéről halasztottak el a koronavírus-járvány miatt – nem talál majd új időpontot a kontinentális szövetség (CEV), mert nyáron rendezik az Európa-bajnoki selejtezőket is.

„Szerintem az Európa-ligát idén nem fogják megrendezni, de bízom benne, hogy az Európa-bajnoki selejtezőket nem fogja befolyásolni a jelenlegi helyzet, azokra fel tudunk majd készülni és le fogjuk tudni játszani" – mondta az észak-amerikai Coastal Carolina Egyetem játékosa és hallgatója, aki másodéves a nemzetközi menedzsment szakon.

Németh a közelmúltban tért haza az Egyesült Államokból, ezért napjait önkéntes házi karanténban tölti. Mint elmondta, érzése szerint egyelőre jól sikerül megoldania a tanulmányi feladatait, hiszen Amerikában egyébként is rendkívül népszerű az online oktatás, vagyis számára nem volt éles a váltás.

„Nyilván nem olyan egyszerű, mintha bejárhatnék az óráimra, és személyesen kérdezhetnék a tanáraimtól, de minden jól működik" – magyarázta.

Hangsúlyozta: nagyon hiányzik neki, hogy nem edzhet, és nincs lehetősége röplabdázni, de itthon is formában tartja magát erőnlétileg.

Az észak-amerikai egyetemi bajnokság minden szezonban legkésőbb december elején véget ér, a tavasz pedig a hosszú alapozás és az edzőmérkőzések, felkészülési tornák időszaka, ezeket törölték el a világjárvány miatt.

A 20 éves Németh Anett kifejtette, hogy az Egyesült Államokban más stílusban játsszák a röplabdát, inkább a dinamikára, az erőre összpontosítanak, de neki Forman József személyében magyar edzője van, aki a technikára is nagy hangsúlyt fektet.

Hozzáfűzte, egyszer mindenképpen szeretne valamelyik európai élbajnokságban játszani és az európai kupaporondon szerepelni, de jelenleg nincsenek megkeresései, mert minden klub tudja, hogy a tanulmányai még Amerikához kötik.

 

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

„Senki más nem győzhetett” – örömszavak a röplabda Eb-re kijutás után

Röplabda
2025.08.11. 16:38
Ezek is érdekelhetik