Női röpi: már a visszavonulása előtt pályát neveztek el a liberóról

2023.04.26. 17:01
Molcsányi Ritáról, a klub saját nevelésű liberójáról nevezték el a Békéscsabai Röplabda Akadémia egyes pályáját.

„Európa egyik legjobb utánpótlás-nevelő bázisát szeretnénk létrehozni, de még rengeteget kell ezen dolgozni. Ehhez elengedhetetlenek a példaképek, olyan emberekre van szükségünk, akik köztünk élnek, a jövő generációja pedig fel tud nézni rájuk – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Baran Ádám klubelnök a Swietelsky-Békéscsaba ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes csapatkapitányáról. – Szerencsések vagyunk, hogy Molcsányi Rita személyében van ilyenünk, itt született és itt vált válogatott játékossá”.

A sportvezető szerint szokatlan lehet élő és aktív sportolóról pályát elnevezni, de így szeretnének tisztelegni a karrierje előtt, egyúttal motiválni a fiatalokat. Hozzátette, bíznak abban, hogy a harmincéves liberó a pályafutása után is marad a csapat kötelékében.

A ceremónia előtt Szarvas Péter polgármester is köszöntötte Molcsányi Ritát hangsúlyozva, az elmúlt években elért eredményeivel és hűségével kiérdemelte, hogy a pályaavatással ne várjanak a visszavonulásáig.

A sajtótájékoztatón kiderült, a vármegyei könyvtárnak köszönhetően bővült a BRSE történetét bemutató sajtókiállítás. A frissített tárlat legújabb része 2019 őszétől napjainkig mutatja be az ez idő alatt elért eredményeket és sikereket. Baran Ádám elárulta, jövőre, a tizedik évfordulón nagyszabású rendezvénysorozattal kívánnak emléket állítani az első bajnoki címüknek, 2025-ben pedig könyvet tervez kiadni a BRSE 25 évéről.

A Közép-európai Ligát harmadszor megnyerő, a Magyar Kupában ezüstérmes BRSE péntektől a Vasassal találkozik a női Extraliga döntőjében.

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
Tegnap, 7:14

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15