Férfi röplabda Eb: a címvédő és világbajnok mellett minden esélyes továbbment

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 12:05
null
Grózer György a német válogatott tagjaként a negyeddöntőben Hollandiával csap össze (Fotó: Getty Images)
A végső győzelemre esélyesnek tartott csapatok mindegyike továbbjutott csoportjából a férfi röplabda Európa-bajnokságon.

 

Az európai szövetség honlapja szerint a múlt kedden rajtolt viadalon a szlovénok, a lengyelek, valamint a címvédő és világbajnok olaszok is veretlenül, csoportelsőként jutottak nyolcaddöntőbe.

Az olimpiai aranyérmes franciák nagy meglepetésre 3:1-re kikaptak a románoktól, de így is első helyen zártak hatosukban. Rájuk a 16 között a társrendező bolgár csapat vár majd pénteken.

Ott lesz a nyolcaddöntőben a Grózer Györggyel felálló német válogatott is, amely a hollandokkal találkozik majd Bariban.

A 24 csapatos, olasz, északmacedón, bolgár és izraeli közös rendezésű viadal jövő szombatig tart, az elődöntőket és a helyosztókat Rómában rendezik.

FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Szeptember 8., péntek, Várna:
16.30:
Románia–Horvátország
16.30: Franciaország–Bulgária
Szeptember 9., szombat, Várna
16.30:
Szlovénia–Törökország
19.30: Portugália–Ukrajna
Bari:
18.00:
Hollandia–Németország
18.00: Olaszország–Észak-Macedónia
Szeptember 10., vasárnap, Bari:
18.00:
Lengyelország–Belgium
18.00:
Szerbia–Csehország

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
2026.01.12. 20:25

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
2025.12.22. 21:18

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
2025.12.22. 18:57

Férfi röpi Extraliga: kilencedik győzelmével a második helyre jött fel a Pénzügyőr

Röplabda
2025.12.20. 21:41
Ezek is érdekelhetik