Elkezdték a felkészülést a röplabda-válogatottaink az Eb-selejtezőre

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2024.07.16. 07:07
A selejtezőben is nagy szükség lesz Szedmák Réka (12) jó megoldásaira (Fotó: Koncz Márton)
Ezekben a napokban kezdi el felkészülését az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre a magyar férfi és női röplabda-válogatott.

A női csapat – amely ott volt a legutóbbi öt kontinenstornán – Kaposváron kezdte el az edzéseit, majd a jövő héttől Telkibe teszi át a székhelyét. Alessandro Chiappini válogatottja augusztus végéig Romániában, majd Szlovéniában edzőtáborozik, utóbbi helyszínen a házigazda mellett Horvátországgal is játszik felkészülési mérkőzést.

A keret gyakorlatilag ugyanaz, mint az Európa-ligában volt, viszont a szövetségi kapitány centerproblémával küszködik, mert bár jelenleg Radnai Luca is a nemzeti csapattal készül, ő augusztus elején már az Egyesült Államokba utazik, hogy elkezdje egyetemi tanulmányait. Így rá, valamint a továbbra is sérüléssel bajlódó Fekete Fannira sem számíthat az olasz szakember.

Válogatottunk augusztus 17-én Dániában lép pályára, egy héttel később pedig Belgiumot fogadja az Érd Arénában Európa-bajnoki selejtezőn. A visszavágókat jövő augusztusban játsszák le.

Ifj. Nagy Péter (Fotó: Kovács Péter)

A férfiak Érden kezdik el az edzőtáborozást, egyelőre csökkentett létszámmal, ugyanis a múlt héten, az U22-es Európa-bajnokságon történelmi hatodik helyezést elérő válogatott öt játékosa is tagja a nemzeti csapat keretének, akik a kontinenstornát követően egy hét pihenőt kaptak. Ők majd csak a jövő héten csatlakoznak a kerethez, s az edzőtábor végén, egészen pontosan július 26-án, illetve másnap Svájccal játszanak felkészülési mérkőzést.

Ifjabb Nagy Péter csapata egy héttel később Montenegróba utazik, ahol ugyancsak két edzőmeccset játszik a házigazdákkal, augusztus második hétvégéjén aztán az osztrák válogatott látogat majd a mieinkhez újabb két találkozóra.

Az Európa-bajnokságon legutóbb 2001-ben szereplő férfiválogatott az újabb selejtezősorozat nyitányán, augusztus 17-én Dániát fogadja az Érd Arénában, majd 29-én Törökországba látogat. A visszavágókat itt is egy évvel később játsszák le. A csoportokból a hét győztes és az öt legjobb második kvalifikálja magát a 2026-os kontinenstornára.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
Tegnap, 12:36

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Férfi röpi Extraliga: teljes a címvédő Kaposvár kerete

Röplabda
2026.07.28. 09:20