Történelmi meccs a Vasas és a Vasas között

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 15:34
null
Kőnig Gábor elmondta, szeretnék elérni, hogy megfelelően tiszteljék őket az ellenfelek (Fotó: Török Attila)
Hagyományos, idénynyitó sajtótájékoztatót tartott a bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda női röplabdacsapata. Az esemény azonban abból a szempontból rendhagyó volt, hogy a következő idényben két Vasas is szerepel a női Extraligában.

Sorozatban harmadszor duplázott a Vasas Óbuda női röplabdacsapata, azaz megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát is, ráadásul hazai szinten 39 mérkőzés óta nem kapott ki. Ha a veretlenség megőrzése nem is fontos, a klubvezetők, a szakmai stáb és a játékosok is a negyedik duplát tűzték ki célul a jövő héten kezdődő idényben. Sorozatban négy dupla legutóbb a Nyírágyházának sikerült 2000 és 2003 között.

Szinte már elvárás tőlünk, hogy idehaza mindent nyerjünk meg – mondta el a piros-kékek görög vezetőedzője, Jannisz Atanaszopulosz –, de ez így helyes, ez a garancia a fejlődésre. És van is több olyan terület, amiben már most sikerült előrelépnünk az előző bajnoksághoz képest, így például a blokkvédekezés, illetve a védekezésből támadásba való átmenet. Amiben még igazán várom az előrelépést, az a nemzetközi szereplés, egészen pontosan a Bajnokok Ligája, ahol annak ellenére szeretnénk maradandót alkotni, hogy elég nehéz a sorsolásunk.”

A magyar bajnok immár alanyi jogon indulhat a Bajnokok Ligája főtábláján, ahol a francia Nantes, a török Fenerbahce és egy selejtezőből érkező gárda, várhatóan a lengyel Lódz lesz az ellenfél. Persze addig is van még feladat a piros-kékek előtt, mint például a Közép-európai Liga által első ízben kiírt MEVZA-szuperkupa, amelyet a következő hétvégén Mariborban rendeznek meg péntektől vasárnapig négy csapat részvételével, meghívásos alapon. A piros-kékek ellenfelei sorrendben az osztrák TI Schun Staudinger, a horvát OK Dinamo Zagreb és a házigazda szlovén Branik lesznek.

Október 9-én pedig következik a bajnoki rajt, mégpedig egy történelmi mérkőzéssel: a Vasas Óbuda ugyanis a bajnoki nyitányon a Vasas SC-vel, azaz saját fiókcsapatával csap össze. Ez azért lehetséges, mert mindössze hét klub vállalta az indulást az Extraligában, azonban ahhoz, hogy egy rendes bajnokságot le lehessen bonyolítani, legalább nyolc csapatra van szükség. A „kis” Vasas a legutóbbi idényben második, előtte harmadik volt a másodosztálynak számító NB I-ben, így nem is érdemtelenül, igaz a röplabdaszövetség a saját szabályait felülírva kérte fel őket az élvonalban való indulásra.

Ez egy óriási lépcsőfok nekem és a csapatnak is – mondta el ezzel kapcsolatban a Vasas SC-t dirigáló Kőnig Gábor. – De nem akarok plusz terheket tenni a saját nyakunkba. Egyértelmű, hogy számunkra ez most egy tanulófázis lesz, de azt szeretném elérni, hogy megfelelően tiszteljenek minket az ellenfelek, és ne tudjanak elintézni minket egy kézlegyintéssel, hanem komolyan készülniük kelljen ránk. Ebben az idényben nem az eredmény lesz a fontos, de azt ki kell hangsúlyoznom, hogy nem egy évre tervezünk az Extraligában.”

 

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04

Röplabda: Sánta Laura az Eb-n is nagyot alkotna az U18-as lányokkal

Utánpótlássport
2026.01.21. 09:01

Női röplabda Extraliga: a Nyíregyháza öt játszmában megverte a Vasast

Röplabda
2026.01.20. 21:09

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a TFSE

Röplabda
2026.01.19. 21:47

Bejutott a négyes döntőbe a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Ligában

Röplabda
2026.01.15. 20:39

Női röplabda Challenge-kupa: kalandos utazás után kiesett a Nyíregyháza

Röplabda
2026.01.14. 21:49

Férfi röpi: venezuelai válogatott center érkezett Kaposvárra

Röplabda
2026.01.14. 18:48

Egy pontot szerzett a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Liga zágrábi meccsén

Röplabda
2026.01.14. 18:46
Ezek is érdekelhetik