Schmidt Ádám: A magyar sportirányítás számára a röplabdasport is kiemelten fontos

2025.02.07. 14:54
Schmidt Ádám szeretné, ha már 2032-ben szerepelnénk teremröplabdában az olimpián (Fotó: Facebook/Hunvolley)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Röplabda Specifikus Módszertani Központ szakmai napján azt mondta, a magyar sportirányítás számára a röplabdasport is kiemelten fontos, és nagyon szeretnék, ha 2028-ban strandröplabdában, 2032-ben pedig már teremröplabdában is szurkolhatnának magyaroknak az ötkarikás játékokon.

A sportvezető a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián csaknem 70 klub több mint 150 képviselője előtt azt mondta, „tudjuk, hogy ennek érdekében nekünk is vannak feladataink, ezért több újdonságot is megvalósítottunk a sportirányítás területén. A kormánynak továbbra is kiemelt stratégiai ágazata a sport, ezért semmiben nem fog hiányt szenvedni a sportág a 2025-ös évben sem” – jelentette ki Schmidt Ádám.

Vatai Gabriella, a magyar szövetség elnöke hozzáfűzte, az államtitkár a célt és a feladatot egyértelműen megfogalmazta, nekik pedig felelősségük, hogy a magyar röplabdázást újra elindítsák a fejlődés útján.

„Vannak körünkben olyan legendák, ikonok és példaképek, akik szerepeltek már olimpián, célunk, hogy sportágunk újra képviseltethesse magát és hazánkat az ötkarikás játékokon. Fontos, hogy javítsunk a minőségen, foglalkozzunk a mennyiséggel és megmutassuk sportolóinknak a kettőskarrier-modell lehetőségét. Szüksége van a magyar sportnak és a magyar röplabdázásnak a jó szakemberekre, hiszen együtt, közösen tudjuk megvalósítani a célt” – mondta Vatai.

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
5 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
13 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2026.09.21. 23:06

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
2026.09.20. 23:06

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48