Halmozza a rekordokat a strandröplabdázó Kun Stefánia

– Kezdjük a junior-világbajnoksággal, hiszen ott strandröplabda-történelmet írtak.
– Nem tudtunk túl sokat együtt készülni Chiarával, hiszen Lillával versenyeztem az egész idényben. De nem voltunk ismeretlenek egymásnak, hiszen korábban jó néhány versenyen indultunk már együtt, például korosztályos vébén és Eb-n, meg együtt szoktunk kondizni is. Szóval az az egy hónap, amennyit együtt tudtunk edzeni, igazából elég volt ahhoz, hogy megtaláljuk a közös játékunkat. Már négy nappal a rajt előtt kiutaztunk Mexikóba, mert hozzá kellett szoknunk az időeltolódáshoz és főleg a magaslati levegőhöz.

– Az eredmények szerint ez elég jól sikerült.
– Szerencsére elég jó volt a kiemelésünk, és csak egy meccset kellett játszanunk a selejtezőben, ahol egy lett páros volt az ellenfelünk. Lehetett volna könnyebb is, de ha azt vesszük, hogy kaphattuk volna a későbbi világbajnok amerikaiakat, akkor nem lehet egy szavunk sem. Győztünk, bejutottunk a 32-es főtáblára és aztán a csoportbeosztásra tényleg nem lehetett panaszunk, mert ott igazából csak a thaiföldiek voltak komolyabb ellenfelek, a Costa Rica-i és a venezuelai páros nem voltak egy súlycsoportban. Így aztán csoportgyőztesként egyből a nyolcaddöntőbe jutottunk.

– Ott viszont már egy komolyabb falat következett…
– Azok a spanyolok, akiktől két éve a vb-n, meg három éve az Eb-n is kikaptunk, úgyhogy nagyon szerettünk volna revansot venni rajtuk. Hatalmas meccset játszottunk velük, ahol a döntő játszmában úgy sikerült nyernünk, hogy három meccslabdát is hárítottunk. Utána meg másik régi ismerőseink, az osztrákok következtek, akiktől szintén kaptunk már ki. Az is hozzátartozik a meccshez, hogy egyórás csúszással kezdődött, mert hatalmas jégeső volt, mi is alaposan eláztunk, de őket láthatóan jobban megzavarta a dolog és mi alkalmazkodtunk jobban a körülményekhez. 

– Itt sem hiányzott sok a bravúrhoz…
– Egyedüli európai párosként jutottunk a négy közé, az elődöntőt és a bronzmeccset is a döntő szettben vesztettük el, utóbbit ráadásul úgy, hogy az első játszmát 25:23-ra nyerték meg ellenfeleink. Ha azt behúzzuk, valószínűleg simán nyerünk. Így is több pontot szereztünk náluk a három szett során, de hát nem ez számít. Természetesen szép lett volna, ha éremmel zárunk, de egy magyar strandröplabdázónak ez a negyedik hely is fantasztikus eredmény, ugyanúgy tudunk örülni neki.

– Sokat nem ücsöröghetett a babérjain.
– Vasárnap délután játszottuk a bronzmeccset, hétfőn reggel pedig indultam Fokvárosba. Előbb több órás buszozás a reptérre, onnan pedig atlantai átszállással repültem Dél-Afrikába. Kedd este volt, mire a szállodába értem, szerdán pedig már selejtező egy amerikai párossal. És a selejtező egy ilyen Elite16-os versenyen nagyjából olyan erősségű, mintha mondjuk az U21-es vb-n egyből a döntővel kezdtünk volna.

– Volt értelme így egyáltalán indulni?
– Hogyne lett volna. Előttünk korábban még sohasem adatott ilyen lehetőség magyar női párosnak, ráadásul így is annyi ranglistapontot szereztünk, mintha egy Futures-tornán bronzérmesek lettünk volna. Jövőre már az egyik elsődleges célunk az Eb-indulás kiharcolása, s nem akarunk úgy járni, ahogyan az idén, hogy éppen egy hajszállal maradunk le róla. Arról nem is beszélve, hogy tapasztalatszerzésnek is remek lehetőség volt.

– Elég húzós volt az idényük, de még most sem jött el a pihenés időszaka.
– Most tényleg belekóstolhattam abba, hogy egy profi strandröplabdázó élete mivel jár, hiszen az elmúlt hetekben egy perc nyugtom se volt. Szombaton értem haza Dél-Afrikából, vasárnap kicsit megünnepeltük a születésnapomat, de hétfőn már újra edzettem, mert a jövő héten utazunk Görögországba, a klub Európa-kupára, ahol szeretnénk érmet szerezni. Talán utána lesz két hét, amikor egy kicsit szusszanhatunk, de decemberben már kezdődik az alapozás.