Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

K. Z.K. Z.
2025.12.23. 19:53
null
A Pénzügyőr is ott lesz a négyes döntőben (Fotó: Török Attila)
A címvédő MÁV Előre Foxconn a Prestige Fitness PSE-vel, a Vegyész RC Kazincbarcika pedig a Fino Kaposvárral csap majd össze a MOL Magyar Kupa elődöntőjében, január 30-án.

A korábbi négyszeres győztes, a legutóbbi két kiírásban pedig negyedik Pénzügyőr -ra győzte le kedden a MAFC-ot. Az első játszmát ellentmondást nem tűrően, végig vezetve nyerték a hazaiak, a térfélcserével azonban a szerepek is megcserélődtek: a MAFC ezzel is jelezte, hogy a hazai 3:1-es vereség ellenére nem mondtak le a továbbjutásról. A kulcs a harmadik felvonás volt, amikor fej fej mellett haladt a két csapat, a végjátékban azonban a PSE volt jobb, ezzel eldöntve a továbbjutás sorsát.

A negyediket már simán hozták, így kettős győzelemmel jutottak a négyes döntőbe, ahol majd a címvédő MÁV Előre Foxconn lesz majd az ellenfelük. A fehérváriak eddig még szettet sem veszítettek a mostani kiírásban, s a négy közé kerülésért a TFSE-t búcsúztatták.

A másik ágon a március 8-i, miskolci fináléban vesztes, összességében háromszoros kupagyőztes Vegyész RC Kazincbarcika a Debreceni EAC-ot ejtette ki. A VRCK is kettős sikerrel jutott tovább, ők majd a rekorder Fino Kaposvárral mérik össze az erejüket január 30-án, a dr. Koltai Jenő Sportközpontban, amely első alkalommal lesz a helyszíne a kupadöntőnek. Az eddig 19-szeres győztes somogyiak – akik a tavalyi bronzérmes Kecskemétet győzték le játszmavesztés nélkül –, a legutóbbi kiírásban még a négy közé sem tudtak bejutni, köszönhetően a sorsolás szeszélyének, ugyanis már a negyeddöntőben összekerültek a későbbi győztes MÁV Előrével.

Ennek is köszönhető, hogy idén a Magyar Röplabdaszövetség megváltoztatta a lebonyolítást, eddig ugyanis az előző évi végeredmény alapján emelték ki a csapatokat, ám éppen azért, hogy a legjobb klubok ne kerülhessenek már idejekorán szembe egymással, a bajnoki eredményeket is figyelembe vették a sorsolásnál.

Ugyancsak újítás, hogy külön hétvégén rendezik a férfi és a női döntőt, viszont – több más sportághoz hasonlóan – az elődöntőket is ennek keretén belül rendezik meg. Ezeket január 30-án, pénteken, a finálét és a bronzmeccset pedig másnap játsszák le.

Magyar Kupa, férfiak
Negyeddöntő, visszavágó
Prestige Fitness Pénzügyőr SE–MAFC 3:1 (20, –19, 22, )
Továbbjutott: a Pénzügyőr kettős győzelemmel (6:2-es szettarány)

A négyes döntő (január 30–31.) párosítása
Fino Kaposvár–Vegyész RC Kazincbarcika
MÁV Előre Foxconn–Prestige Fitness PSE

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
13 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
20 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2026.09.21. 23:06

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
2026.09.20. 23:06

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48