Női röplabda Challenge-kupa: kalandos utazás után kiesett a Nyíregyháza

Vágólapra másolva!
2026.01.14. 21:49
null
Fotó: megaboxvolley.it
A Fatum Nyíregyháza kiesett a női röplabda Challenge-kupából, miután hazai veresége után szerdán, Pesaróban sem tudott játszmát nyerni az olasz Vallefoglia elleni nyolcaddöntőben. A Békéscsaba a nyolcaddöntőben búcsúzott a női röplabda CEV-kupától.

 

A korábban a finn LP Salót és a bosnyák ZOK Igman Ilidza együttesét búcsúztató nyíregyháziak igencsak kalandos úton jutottak ki Olaszországba, ugyanis kedden a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret elérő ónos eső miatt csak jókora késéssel tudtak felszállni, így lekésték a bolognai csatlakozásukat és végül Zürichben töltötték az éjszakát. A magyar különítmény végül szerda délelőtt érkezett meg Peraróba, ahol csak egy rövid átmozgató edzésre volt lehetősége az együttesnek az esti találkozó előtt.

A világ egyik legerősebb bajnokságának számító olasz élvonalban jelenleg hatodik rivális vasárnap egy 0:2-ről megfordított meccsel hangolt a Fatum elleni visszavágóra, amelyet az idegenben aratott 3:0-s sikere miatt kedvező helyzetből várhatott.

Ennek megfelelően több kezdőjátékosát is pihentette Andrea Pistola, a hazaiak vezetőedzője, akinek együttesében ennek ellenére is válogatott játékosok sora szerepelt. A Vallefoglia az első szettben az öt elrontott nyitáson kívül szinte semmit nem hibázott és a román nemzeti csapattag Adelina Budai-Ungureanu vezérletével előnybe került.

A második felvonás még az elsőnél is simábban alakult, a hazaiak minden játékelemben ellenfelük fölé kerekedtek és el is döntötték a továbbjutást. A harmadik etapra sem változtatott sokat a felállásán egyik tréner sem, és bár a Fatum ekkor fejtette ki a legnagyobb ellenállást, alig több mint egy óra alatt kikapott.

A találkozó legeredményesebb játékosa a nyíregyháziak francia átlója, Lara Davidovic volt 15 ponttal.


A Békéscsaba a nyolcaddöntőben búcsúzott a női röplabda CEV-kupától, miután a a hazai veresége után szerdán idegenben is kikapott a francia Mulhouse csapatától.

Mivel korábban a BL-selejtezőből indult Vasas is kiesett, nem maradt versenyben magyar csapat a második számú európai kupasorozatban.

RÖPLABDA
CHALLENGE-KUPA, NŐK. 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
MEGABOX GROUP VALLEFOGLIA (olasz)–FATUM NYÍREGYHÁZA 3:0 (17, 13, 19)
Pesaro, 706 néző. V: Lazarova-Pejeva (bolgár), Petsche (osztrák)
VALLEFOGLIA: OMORUYI 11, THOKBUOM 9, SZTOJANOVA 12, Budai-Ungureanu 10, Butigan 6, Bartolucci 3. Csere: De Bortoli, Feduzzi (liberók), Carletti 5. Edző: Andrea Pistola
FATUM: Alvarez 2, Petrovics 5, Földi 2, DAVIDOVIC 15, Antivero Salinas 4, Öhman 5. Csere: Tóth F. (liberó), Rufin-Martínez, Wafeek. Edző: Dávid Zoltán
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:0, 7:3, 8:6, 12:7, 15:9, 19:11, 24:16. 2. játszma: 0:1, 5:3, 9:5, 11:8, 17:9, 21:11, 24:12. 3. játszma: 4:0, 5:5, 7:8, 10:9, 11:12, 15:13, 19:15, 20:18, 23:19
Továbbjutott: a Vallefoglia kettős győzelemmel (6:0-ás szettarány)

CEV-KUPA, NŐK. 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
MULHOUSE ALSACE (francia)–MBH-BÉKÉSCSABA 3:2 (13, –20, –21, 15, 14)
Mulhouse, 2422 néző. V: Maia (portugál), Souto Jimenez (spanyol)
MULHOUSE: Kotar 10, Moreno Borrero 5, EVANS 11, Olinga-Andela 7, RUTHERFORD 14, Vazquez Rivera 13. Csere: Soldner, Casadei (liberók), Hadrych 10, GAMANOVICH 13, Danard-Selosse, Strong. Edző: Andre Sa
BRSE: Isanovic 10, Kiss E. 7, ROBINSON 20, Schlegel Mosegui 14, KRIVOSIJSZKA 15, Allard 8. Csere: Kertész, Nánási (liberók), Gajdács, Németh L., Mikus. Edző: Nagy Péter
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:1, 4:3, 12:5, 12:10, 20:11, 22:13. 2. játszma: 2:0, 3:11, 7:13, 8:16, 12:17, 13:20, 16:24. 3. játszma: 1:0, 2:3, 9:4, 11:9, 12:11, 15:13, 18:15, 20:17, 21:21. 4. játszma: 4:1, 4:3, 10:3, 11:7, 12:9, 14:12, 19:15. 5. játszma: 5:1, 6:4, 8:6, 10:7, 11:10, 14:12
Továbbjutott: a Mulhouse kettős győzelemmel (6:3-as szettarány)

TIPPMIXPRO EXTRALIGA, NŐK
VASAS SC–ÚJPESTI TE 0:3 (–18, –21, –22)
Folyondár u., 122 néző. V: Takács Á., Tillmann
VASAS SC: Kiss N. 1, KISS L. 14, Teleki 2, Manninger 6, Botyánszki 8, Csereklye 11. Csere: Balogh E. (liberó), Sinka, Zsombók E. 1, Mihálszki 2, Kokas 3, Butor. Edző: Kőnig Gábor
UTE: Ambrosio 7, Kucharska 2, PEZELJ 10, NACSA-PEKÁRIK 10, Tkacsenko 6, JORDANOVA 14. Csere: Dömsödi, Morioka (liberók), Fábián 2, Bilusic 1, Szakály. Edző: Alejandro Altamirano
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:3, 4:3, 6:8, 7:10, 10:11, 13:18, 16:24. 2. játszma: 1:0, 2:3, 5:4, 6:7, 12:9, 13:14, 16:15, 18:16, 20:24. 3. játszma: 1:4, 3:7, 6:8, 7:13, 13:16, 15:20, 22:23

TIPPMIXPRO NB I EXTRALIGA, FÉRFIAK. Vidux-Szegedi RSE–Fino Kaposvár 0:3 (–12, –11, –17), Prestige Fitness Pénzügyőr SE–Kecskeméti RC 3:0 (22, 20, 17), Debreceni EAC–TFSE 3:0 (18, 22, 21). Az állás: 1. Pénzügyőr 34 pont (36:12 szettarány, 14 mérkőzés), 2. Kaposvár 33 (33:0, 11), 3. Kazincbarcika 33 (34:6, 13), 4. MÁV Előre 24 (24:0, 8), 5. Debrecen 23 (25:23, 14), 6. MAFC 21 (25:22, 13), 7. Miskolc 19 (21:24, 13), 8. TFSE 15 (19:30, 14), 9. Dág 13 (17:28, 12), 10. Szeged 12 (13:27, 13), 11. Kecskemét 8 (10:28, 11), 12. Szolnok 5 (10:29, 11), 13. Dunaújváros 0 (1:39, 13)

 

Legfrissebb hírek

Majdnem kétméteres osztrák csatárt igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Férfi röpi: venezuelai válogatott center érkezett Kaposvárra

Röplabda
4 órája

Egy pontot szerzett a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Liga zágrábi meccsén

Röplabda
4 órája

Röplabda: zadari déja vu és újabb Eb-kijutás az U18-as lányoktól

Utánpótlássport
12 órája

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:33

NB II: több távozó Szentlőrincen, az egyik kulcsember Csabára, a másik Szegedre igazolt

Labdarúgó NB II
2026.01.12. 21:55

Röplabda: kijutott az Eb-re az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.01.11. 19:05

Röplabda: Döntősök a magyar lányok az U18-as Eb-selejtezőtornán

Utánpótlássport
2026.01.10. 19:32
Ezek is érdekelhetik