Férfi röplabda Extraliga: két évvel hosszabbított a Kaposvár vezetőedzője

2026.03.06. 11:20
null
Zoran Kedacic (középen) szerződést hosszabbított a Kaposvárral (Fotó: Facebook, Fino Kaposvár)
A kupagyőztes Fino Kaposvár férfi röplabdaklubja pénteken bejelentette, hogy kétéves szerződéshosszabbításban állapodott meg Zoran Kedacic vezetőedzővel.

A somogyi egyesület Facebook-oldalán olvasható közlemény szerint a 41 éves szlovén szakember így 2028. május 31-ig irányíthatja a csapatot, amelynek vezetését tavaly vette át. A mostani idényben Magyar Kupát nyert az együttes, a bajnokságban pedig a második helyen áll.

„Sokat jelent számomra, hogy megbecsülik és tisztelik a munkámat. Számomra az a legfontosabb, hogy itt Kaposváron egy jól szervezett klubnál, professzionális környezetben, kiváló feltételek között dolgozhatok, ahogy az is fontos nekem, hogy a játékosoknak itt minden adott, így csak a munkára, vagyis a röplabdára kell koncentrálniuk” – idézte a közlemény Kedacicot.

„Zoran a mostani idényben pont azt adta a klubnak, amit előzetesen vártunk tőle. Szakmai felkészültsége, elhivatottsága és a játékosokkal kialakított kapcsolata a garancia arra, hogy a következő két évben a csapat sportszakmai irányítása a legjobb kezekben legyen” – mondta Geiger András szakmai munkáért felelős elnökségi tag.

A Kaposvár célja, hogy a következő két idényben is stabil, versenyképes csapatot építsen, amely a hazai és a nemzetközi porondon is eredményesen szerepelhet.

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
6 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2026.09.21. 23:06

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
2026.09.20. 23:06

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48

Röplabda: Péter Benedek Ausztriában folytatja

Röplabda
2026.09.14. 16:03