Bozóki-Szedmák Réka: Mindenki nagy lendületet tudott a pályára hozni

2026.06.15. 08:48
null
A csapatkapitány szerint bírja a válogatott a terhelést (Fotó: Kovács Péter)
A magyar női röplabda-válogatott csapatkapitánya, Bozóki-Szedmák Réka szerint a horvátok elleni Európa-liga-mérkőzésen becserélt összes játékostársa nagy lendületet hozott a pályára, ennek is köszönhető, hogy 3:1-re nyertek.

A 24 éves ütőjátékos – aki 19 pontjával a magyar válogatott legeredményesebbje volt – a kecskeméti találkozó után az MTI-nek arról beszélt, biztosan tudtak volna kevésbé izgalmas mérkőzésen is győzni, de az nem rájuk vallott volna.

„Szeretjük a kiélezett mérkőzéseket, edzéseken is sokszor előfordul, hogy a túlsó térfél ellép tőlünk és két-három pontos hátrányból kell visszakapaszkodnunk. Már korábban is bizonyítottuk egymásnak, hogy ilyen szituációban sem remegnek meg a kezeink, örülök, hogy ezt most hazai pályán is meg tudtuk mutatni” – fogalmazott a csapatkapitány Bozóki-Szedmák Réka arra utalva, hogy a mieink a negyedik szettet 22:24-es állásról tudták a maguk javára fordítani.

A kétévnyi légióskodás után ősztől már a Vasasban szereplő ütőjátékos kiemelte, hogy bár Alessandro Chiappini szövetségi kapitány sokat cserélt a mérkőzés alatt, minden pályára lépő játékos nagy lendületet hozott magával, ami segített nekik átlendülni a holtpontokon.

„Mindegy volt, hogy valaki 16 vagy 20 éves, úgy éreztem, bárki is áll be, az meg fogja oldani az adódó helyzeteket. Nekünk is jó volt egy-egy pontra lemenni és kicsit kívülről látni, mit játszanak a horvátok, és ennek megfelelően változtatni a saját játékunkon” – elemezte a történteket Bozóki-Szedmák, aki a győzelmet jelentő blokkpontot szerezte.

„Pont így alakult, hogy rám jött ki a lépés, nagyon örülök, hogy így sikerült, mert az utóbbi meccseken sok kritikát kaptam a szövetségi kapitánytól a blokkmunkámra. Most sikerült jól, a megfelelő tempóban bezárnom. Magas játékosnak számítok, így tudom, hogy ebben a játékelemben még többet tudnék segíteni a csapatnak, de nagyon boldog vagyok, hogy így alakultak a dolgok” – mondta az utolsó labdamenetről a csapatkapitány.

Bozóki-Szedmák a szombati és vasárnapi záró tornával kapcsolatban úgy fogalmazott: két nehéz meccsre számít Pristinában, mivel a montenegróiak a tavaly elődöntős románok legyőzésével bizonyították, hogy jó csapatuk van, a koszovóiak pedig hazai pályán szerepelnek majd, ami mindig kis segítséget jelent.

„Bírjuk még a terhelést, lelkesek vagyunk, az idősek is fiatalok, szóval szeretnénk hétvégén is két hárompontos győzelmet aratni, mert akkor bejutunk az elődöntőbe. Ha Koszovóban is ezt a ponterős játékot tudjuk hozni, amelyben mindig valaki megvillan, amikor szükség van rá, akkor elérhetjük a célunkat” – zárta mondandóját a Vasas ütőjátékosa.

A 4/0-s győzelmi mutatóval álló, a jövő évi világbajnoki részvételért is küzdő magyar válogatott szombaton Pristinában a montenegróiak, majd vasárnap a házigazda koszovóiak ellen zárja az alapszakaszt, amelyből a legjobb négy az elődöntőbe kerül s egyben kijut a 2028-as Európa-bajnokságra is.

Röplabda
2026.06.14. 20:36

Izgalmas mérkőzésen győzte le a női röplabda-válogatott Horvátországot

A magyar csapat továbbra is tartja esélyét az Európa-liga elődöntőjébe kerülésére.

 

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Németh Anett: Meg akarjuk mutatni magunkat Európa legjobbjai ellen

Röplabda
2026.07.29. 13:32