Többet nem szeretne a magyarok ellen meccselni Tóth Gábor

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.07.17. 11:37
null
Tóth Gábor szenvedélyesen magyaráz (Fotó: Árvai Károly)
Svédország nyerte meg a női Európa-liga idei kiírását, amely az elődöntőben éppen a mieinket győzte le, s amelynek másod­edzője Tóth Gábor.

– Tavaly címvédőként hazai pályán rendezték a négyes döntőt, de csak a negyedik helyen végeztek. Mi változott az elmúlt egy évben?   
– Ennek a stábnak éppen a tavalyi volt az első idénye a válogatottnál, nekünk is meg kellett ismerkedni a körülményekkel és a játékosokkal, ráadásul az előző évi aranyérmes gárdából jó néhány játékos nem, vagy csak részlegesen állt rendelkezésre – válaszolta a Nemzeti Sportnak Tóth Gábor, a svédek másodedzője.

– Idén viszont az elődöntőben és a döntőben is vesztes helyzetből tudtak fordítani, hiszen Kecskeméten 2:1-re és 20:16-ra vezetett a magyar csapat, míg a döntőben a 3:2-es első mérkőzés után a visszavágón a szlovénok hazai pályán már 2:0-s előnyben voltak.     
– Természetesen volt, amikor szerencsénk volt, de ez a mai sportban már szinte nélkülözhetetlen egy ilyen sikerhez. Ami a döntőt illeti, tudtuk, hogy a szlovénok nekünk fognak jönni az elején, de azt is, hogy ha sikerül elnyújtanunk a meccset, akkor visszafordíthatjuk, hiszen hazai pályán is az ötödik játszmában nyertünk. Végül azzal győztünk, hogy mi jobban alkalmazkodtunk az ő játékukhoz, mint ők a miénkhez. Természetesen ehhez kellett Isabelle Haak is, de ez csapatmunka volt, ebben a sportágban egy egyéniség kevés a sikerhez, itt köré kellett építeni egy igazi csapatot. Külön hangsúlyt fektettünk a mentális felkészülésre is, amiről szintén úgy gondolom, hogy a mai sportban már nélkülözhetetlen.

– A szlovénok éppen a magyar válogatott csoportellenfelei és talán legerősebb riválisai az augusztusi Európa-bajnokságon. Ha a magyar stáb megkérdezné a véleményét, mit mondana, hogyan sikerülhet legyőzni őket?
– Ha ezt igénylik, minden adatot, statisztikát, felvételt szívesen a magyar válogatott rendelkezésére bocsátok. Amit most így gyorsan el tudok mondani, hogy náluk is van olyan egyéniség, akire kiemelten kell figyelni. Ő egyáltalán nem ismeretlen, Fatoumatta Sillah ugyanis tavaly nyárig két éven keresztül a Vasas játékosa volt. Amit érdemes még kiemelni, hogy gyors és agresszív támadásaik vannak, de ez be is határolja a lehetőségeiket. Fontos, hogy minél kijjebb tudják szorítani a feladójukat és arra kényszeríteni, hogy magas labdával játsszanak. De ezeket elsősorban a nyitások minősége tudja meghatározni. Úgy gondolom, hogy jó csapat a magyar, remek a háttér is, van esélye legyőzni a szlovénokat, és ki tudja, jövőre az Európa-ligát is megnyerheti.

– Apropó, jövő: ön idehaza az utánpótlás-válogatottak sportszakmai vezetője. Mit szól az U18-as válogatott sikeréhez, tudta követni a meccseit?
– Januárban én is ott voltam a selejtező meccsein, erre ugyan most nem volt lehetőségem, de minden mérkőzését megnéztem, napi kapcsolatban voltam az edzői stábbal, és minden meccs után értékeltük a látottakat. Fantasztikus a bronzérem, pedig nem mi vagyunk a legmagasabbak a mezőnyben, de a labdabiztossággal és a dinamikus játékkal képesek vagyunk ezt ellensúlyozni. Nem véletlen, hogy a csapat meghatározó emberei már tagjai a felnőttválogatott keretének és meghatározó játékosok az Extraligában is. Emellett úgy gondolom, a sikerhez az is kellett, hogy nagyon erős a szakmai egység most a női utánpótlásban. Kőnig Gábor mellett Csányi Roland és Horváth András személyében kitűnő szakemberek dolgoznak a csapatok mellett. Bízom benne, hogy ezzel az éremmel még nincs vége az idei sikereknek, hiszen szeptemberben az U20-as korosztályra vár Eb-selejtező, a csapatban olyan játékosok is szerepelnek, mint például Csereklye Zsófia, Kiss Nóra vagy Németh Luca, akik ugyancsak bemutatkoztak már a felnőttválogatottban. 

– Most van egy szusszanásnyi ideje, amit gondolom, a családjának szentel.
– Féléves a kisfiam, és amióta megszületett, szinte minden átértékelődött az életemben. Ugyan meglátogattak Belgiumban és Kecskeméten is, de így is hosszú volt nélkülük ez az időszak, nagyon hiányoztak. Július 22-én kezdődik az Eb-felkészülés, addig minden időt a feleségemmel és a gyermekemmel töltök. Akkor jön majd még egy hosszabb szakasz: a svéd csapat az egyik társrendező, és nagyon örülök, hogy nem vagyunk egy csoportban a magyar válogatottal, mert többet nem szeretnék ellene meccselni. Persze profik vagyunk, úgyhogy az Európa-liga elődöntőjét én vezettem ellene, de nagyon tudathasadásos állapot volt a számomra. Remélem, mindkét csapat messzire jut el az Eb-n, de ha lehet, akkor más-más ágon…

 

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
4 perce

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2026.09.21. 23:06

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
2026.09.20. 23:06

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48

Röplabda: Péter Benedek Ausztriában folytatja

Röplabda
2026.09.14. 16:03