Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

2026.08.04. 14:03
null
Fotó: Getty Images
Az orosz férfi röplabda-válogatott biztonsági okokra hivatkozva nem vesz részt a jövő évi, lengyelországi világbajnokságon.

A döntésről Sztanyiszlav Sevcsenko, az orosz szövetség elnöke tájékoztatta a TASZSZ állami hírügynökséget.

„Úgy gondoljuk, hogy ez a torna túlságosan politikai jellegű lesz. Ugyanakkor továbbra is együttműködünk a Nemzetközi Röplabdaszövetséggel (FIVB) a női csapatunk esetleges részvételéről az észak-amerikai világbajnokságon, amelyet az Egyesült Államok és Kanada rendez 2027-ben” – nyilatkozta a sportvezető.

Az FIVB a honlapján olvasható beszámolóban kiemeli: a szervezet július 8-án döntött úgy, hogy az orosz nemzeti csapatok ismét részt vehetnek a sportági sorozatokban. Az ország férfi és női válogatottja egyaránt ott lesz jövőre a Nemzetek Ligája-sorozatban, amelyben így az eddigi 18 csapat helyett mindkét nemnél 19 együttes vesz majd részt. A pontos lebonyolításról később születik döntés, az FIVB ugyanakkor ennek kapcsán várhatóan figyelembe veszi, hogy az ukránok a férfiaknál és a nőknél is résztvevői a NL-nak.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2026.09.21. 23:06

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
2026.09.20. 23:06

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48