„Hiába gondoltam, hogy erős vagyok, hogy végig tudom csinálni így is – a felkészülést és a versenyeket is, már látom, nem volt reális elvárás például az, hogy jól szerepeljek Tbilisziben.”
A megállapodást, mely tulajdonképpen a párizsi olimpiára vonatkozó szerződés meghosszabbítása, Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Gyulay Zsolt, a MOB elnöke írta alá.
„Egy célt tartottunk szem előtt: a lehető legjobb feltételeket biztosítani a fejlődéshez, a közösséghez való tartozáshoz, a tudás bővítéséhez és az egészség megőrzéséhez.”
„Egy vagy két ember alkotta akkoriban az újságok sportrovatát, mi írógépen vagy kézzel írtunk, majd telefonon diktáltuk be a tudósításokat a szerkesztőségeknek.”
ALAPVONAL. Egy mérlegelni tudó, elfogulatlan sportriporter szimpátiát vált ki. A bölcsesség valódi megnyilatkozása pedig az, hogy csak a lényeges dolgoknak ad nyomatékot.
A világbajnoki ciklus szempontjából fontos tornán az első helyen kiemelt ukrán Anna Muzicsuk nem vette észre, hogy elfogyott az ideje, így a magyar sakkozó nyert.
A 69 esztendős Nébald György a szöuli olimpiai bajnokcsapat egyik vezéregyénisége volt, emellett ugyancsak csapatban olimpiai ezüst- és bronzérmet is nyert.