Egyéb egyéni
33 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Május 9-re hívta össze Sulyok Tamás államfő az új parlament alakuló ülését.

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

A MOB és partnerei jóvoltából huszonegy, a Los Angeles-i olimpiára készülő magyar sportoló vehetett át új Hyundai Konákat, amelyet szerdán ki is próbálhatott a Hungaroringen.
Egyéb egyéni
23 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

A 29 éves Csao Hszin-tung a negyeddöntőben kapott ki az angoltól a sheffieldi színházban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:05

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

A viadal honlapja szerint az első összecsapáshoz hasonlóan a második is 0:4-gyel ért véget.
Egyéb egyéni
Tegnap, 17:41

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Udvardi-Palancsa Dorottya és Tatár Lőrinc duója már az első endet 5–0-ra elveszítette, s bár innen a mérkőzés feléhez érve 7–4-re felzárkózott, de a vége így is sima vereség lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:55

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

„Akik hívnak, pontosan tudják, hogy az én esetemben többet kell fizetniük. Ha nem fizetnek, én is leállok.”
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:49

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

A viadal honlapja szerint Farkas Balázs és Takács Benedek is egy-egy szettet tudott nyerni riválisával szemben, Kamocsai Bendegúz és Komlódi Regő azonban simán kikapott.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:22

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Nem okozott gondot a férfiaknak Üzbegisztán legyőzése.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

A tiszaújvárosi triatlonos szerint az üzbég rendezők remek munkát végeztek.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 21:08

Egyenlített a címvédő a sznúker-vb-n

Neil Robertson 5–3-ra vezet John Higginsszel szemben.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 19:57

Törőcsik Zsófia a világcsúcs után magyar rekordot is döntött szabadtüdős merülésben

A 37 éves versenyző a bifin (kétuszonyos) kategóriában 108 méteres mélységig jutott.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 14:01

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

A franciák nehézsúlyú klasszisa a két éve, Párizsban csapatban aratott ötkarikás diadala óta csak egy mérkőzést vívott.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 12:32

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

A hyeres-i Grand Slam-versenyen „félkészen” is jó volt a harmadik helyre.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 11:32

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

A magyar csapat átlagéletkora a húsz évet sem éri el; bizakodva, de visszafogott reményekkel várhatjuk a rajtot.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Lapunk együttese 21 óra, 10 perc és 11 másodperc alatt ért körbe a huszadik Ultrabalaton tókerülő versenyen.
Egyéb egyéni
2026.04.27. 23:40

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

A Players Championship 11. állomását megnyerő angol hölgy három világbajnokot is legyőzött a menetélese során.
Egyéb egyéni
2026.04.27. 21:06
Egyéb egyéni
2008.03.18. 11:39

Úszó Eb: Szepesi és Verrasztó is középdöntős 200 háton

Szepesi Nikolett a második, Verrasztó Evelyn pedig a harmadik legjobb idővel jutott a középdöntőbe a 200 méteres női hátúszásban az Eindhovenben zajló "vizes" Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2008.03.18. 11:39

Úszó Eb: Bodor középdöntős, Gyurta és Molnár kiesett 100 mellen

Bodor Richárd továbblépett, Gyurta Dániel és Molnár Ákos viszont elbúcsúzott a további verenyzéstől a 100 méteres férfi mellúszás előfutamaiban az Eindhovenben zajló "vizes" Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2008.03.18. 11:39

Úszó Eb: nincs magyar döntős 400 férfi gyorson

Négy magyar úszó is érdekelt volt a 400 méteres férfi gyorsúszás előfutamaiban az eindhoveni „vizes” Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2008.03.18. 11:39

Úszó Eb: Hosszú a 3., Jakabos a 7. idővel döntős 400 vegyesen

Hosszú Katinka a harmadik, Jakabos Zsuzsanna pedig a hetedik helyen jutott döntőbe a 400 méteres női vegyesúszásban az Eindhovenben zajló "vizes" Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2008.03.18. 11:39

Úszó Eb: holland fölény női 50 pillangón

A holland versenyzők uralták a női 50 méteres pillangóúszás előfutamait az eindhoveni "vizes" Európa-bajnokságon.
Egyéb egyéni
2008.03.17. 21:59

Szépségek a vízben – a szinkronúszás látványos mozzanatai képekben

KÉPGALÉRIA. Ha érdekli az Európa-bajnokság női csapatversenyének legszebb és leglátványosabb jelenetei, kattintson a képre!
Egyéb egyéni
2008.03.17. 21:16

Szinkronúszás: nem javított a magyar női csapat az Eb-n

Megtartotta a selejtezőben elért 11. pozícióját a tíz fős magyar szinkronúszó-csapat az eindhoveni Európa-bajnokság fináléjában.
Egyéb egyéni
2008.03.17. 20:56

Atlétika: Orbán Éva kalapácsvető olimpiai "A" szintet dobott

A Magyar Atlétikai-szövetség tájékoztatása szerint idei legjobbjával szerzett ezüstérmet a Dobó SE két kalapácsvetője Splitben: Pars Krisztián a felnőttek versenyében, Németh Kristóf az U23 korcsoportban érte el a rangos helyezést.
Egyéb egyéni
2008.03.17. 20:56

Sakk: Lékó legyőzte Morozevicset az Amber-tornán

Megszerezte első győzelmét Lékó Péter az Amber-torna harmadik fordulójában. A magyar nagymester az orosz Alekszadr Morozevicset verte meg.
Egyéb egyéni
2008.03.17. 20:56

Szinkronúszás: Mengual triplázott az eindhoveni Eb-n

Ahhoz képest, hogy az "örök vesztesnek" kikiáltott spanyol Gemma Mengual (2000-ben, 2002-ben egyéni Eb-bronzérmes, 2006-ban ezüstérmes) élete utolsó Európa-bajnokságára készült, az eindhoveni Eb-szereplése után talán mégsem tudja majd távol tartani magát a szinkronúszó edzésektől.
Egyéb egyéni
2008.03.17. 17:44

A Formula–1 futamai voltak 2007 legjövedelmezőbb sporteseményei

SPORTGAZDASÁG. A száguldó cirkusz egyes futamai átlagban 217 millió dollárt termeltek. Az összesített hozamban az NFL az első.
Egyéb egyéni
2008.03.16. 23:39

Női párbajtőr Világkupa: Mincza-Nébald aranya és kvótája

Mincza-Nébald Ildikó megnyerte a női párbajtőrözők Világkupa-versenyét a görögországi Florinában, ezzel - nem hivatalos számítások szerint - olimpiai kvótát szerzett.
Egyéb egyéni
2008.03.16. 23:39

Téli dobó Európa Kupa: Kürthy Lajos aranyérmes

A 23 éven aluliak súlylökésében Kürthy Lajos 19,30 méterrel aranyérmet nyert a spliti téli dobó Európa Kupán.
Egyéb egyéni
2008.03.16. 23:39

Maratoni futás, Róma: Kálovics harmadik, kenyai és orosz arany

Kálovics Anikó harmadik helyen végzett a 13. Róma Marathonon. A nőknél Galina Bogomolova, a férfiaknál Jonathan Kiptoo Yego nyert.
Egyéb egyéni
2008.03.16. 23:39

Női tőr Világkupa: Mohamed arany-, Varga ezüstérmes

Mohamed Aida nyerte meg a női tőrözők budapesti Eximbank Világkupa-versenyét. Az ezüstérem is magyar vívónak, Varga Gabriellának jutott, a döntőben Mohamed 15-5-re győzött.
Egyéb egyéni
2008.03.16. 23:39

Kerékpár: Bodrogi László ezüstje Portugáliában

Bodrogi László a második helyen végzett a Portugália déli részén rendezett Tour de Santarem kerékpáros körversenyen.

2749

/

3043