Labdarúgó NB I
1 órája

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Simek Péter és Fehér Csaba korábban játékosként erősítette a lila-fehéreket.

Vasas: alakul a megegyezés Kovácsréti ügyében, fiatalok mehetnek Nyíregyházára

Több játékosról is tárgyal a két klub. A középpályás ügyében közel az egyezség. Csatárt és védőt is igazolnának még a fővárosiak.
Labdarúgó NB I
6 órája

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

A Zalaegerszeg egykori kiválósága néhány nap múlva lett volna 79 éves.
Labdarúgó NB I
6 órája

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Kiss Máté Dénes már el is utazott a Sampdoriához, de az NB I-ből is van iránta érdeklődés.
Labdarúgó NB I
6 órája

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

„Sohasem szerettem ígérgetni, abban bízom, jó idényünk lesz, a legjobbat hozzuk ki magunkból és persze sok játéklehetőséget kapok.”
Labdarúgó NB I
7 órája

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Az ETO FC bejelentette, hogy a 18 éves, U-válogatott Prettenhoffer Márton kölcsönszerződésének lejártával az élvonalbeli Cagliari érvényesítette opciós kivásárlási jogát.
Labdarúgó NB I
8 órája

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

A 29 éves támadó a Vasas első nyári szerzeménye.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:55

Nuno Campos távozik Zalaegerszegről – hivatalos

A portugál szakember a Dinamo Bucuresti-nél folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 19:43

Női futsal NB I: megnyerte a bajnokságot a DEAC

A debreceniek harmadszor győzték le a TFSE-t.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 18:49

Svájcból érkezett a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

Maurizio Jacobacci Bernben született olasz szülők gyermekeként.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 16:27

Izraelben folytatja pályafutását a Nyíregyházáról távozó védő

Egy évre kötelezte el magát új csapatához.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 14:21

Külföldről igazolhat magyar támadót a Vasas – NS-infó

Úgy tudjuk, a 29 éves csatár hazatér Magyarországra az egyik feljutóhoz.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 14:20

Szuhodovszki Soma: Hittem benne, hogy egyszer visszatérek

„Örülök, hogy akár egy sorral feljebb is játszhatom – amolyan dzsolidzsóker lehetek a csatárposzton…”
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 08:01

A DEAC hatméteresekkel nyerte meg a harmadik meccset a futsal NB I bronzcsatájában

A rendes játékidő 2–2-vel zárult Veszprémben.
Labdarúgó NB I
2026.06.05. 20:50

A DVTK-tól igazol középpályást a DVSC – NS-infó

A 20 éves Macsó Máté érkezik Debrecenbe, Yacouba Silue viszont végleg távozik az OFK Beogradba.
Labdarúgó NB I
2026.06.05. 18:16

NB I: távozót jelentett be a Nyíregyháza – hivatalos

A ciprusi középhátvéd, Pavlos Korrea az elmúlt idényben 20 NB I-es mérkőzésen szerepelt a csapat színeiben.
Labdarúgó NB I
2026.06.05. 16:42
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 13:19

Honvéd: szép remények, elszánt új tulajdonos

Nemrég még sötét viharfelhők tornyosultak a Bozsik-stadion fölött, ma már szép a jövőkép, legalábbis bizakodó az új vezetés.
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 11:25

Rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak a Ferencvárosnál

Labdarúgó NB I
2006.07.26. 11:25

Albert Flórián: Soha nem volt ilyen reménytelen!

A vezetőedző és játékosok sajtóbeszélgetést tartottak, a klub vezetői viszont nem voltak kíváncsiak a csapatra ma reggel.
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 10:21

Ferencváros: nagygyűlést tartanak a szurkolók

Demonstrációt szervez a Ferencvárosi Torna Club Üllői úti székháza elé a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ). A 18 órakor kezdődő nagygyűlés apropója természetesen az, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottsága kedden késő este hozott jogerős határozatával nem adott rajtengedélyt a Ferencvárosnak, amely így nem indulhat az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 01:06

Győri ETO: otthon is idegenben

Labdarúgó NB I
2006.07.26. 01:06

Honvéd-tehetségek írtak alá

Labdarúgó NB I
2006.07.25. 23:49

Kizárás: a bírósághoz és az UEFA-hoz fordul a Ferencváros

Polgári bíróságon és az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) támadja meg az MLSZ másodfokú licencadó bizottságának jogerős döntését a Ferencváros – közölte a klub hivatalos internetes oldalán Petró László ügyvéd, az FTC jogi képviselője.
Labdarúgó NB I
2006.07.25. 22:16

Licencügy: határozat-hirdetés 22:30 körül

Labdarúgó NB I
2006.07.25. 19:23

Nem mozdul a tömeg a Fradi klubháza elől

A Könyves Kálmán körút és az Üllői út sarkán demontráló több mint kétszáz szurkoló értesült róla, hogy döntés csak késő estére várható. Útlezárás, gyors rendőri közbelépés.
Labdarúgó NB I
2006.07.25. 18:55

Először lesz NB I a Ferencváros nélkül

A zöld-fehéreket – akik nélkül eddig nem rendeztek élvonalbeli bajnokságot Magyarországon – kizárta a licencadó bizottság. Az FTC a bírósághoz és az UEFA-hoz fordul.Fórum:
Labdarúgó NB I
2006.07.25. 16:41

Újpest: Rajczi Péter a Bröndbynél edzett

A Bröndbyhez utazott hétfőn Rajczi Péter (képünkön), aki három napot tölt Dániában, így nem léphet pályára az FC Vaduz elleni csütörtöki kupameccsen. Olvasható a lila-fehér klub hivatalos honlapján az ujpestfc.hu internetes oldalon.
Labdarúgó NB I
2006.07.25. 16:18

Pécs: Nógrádi Árpád aláírt

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb a 12. helyen végző Pécs együttesében folytatja pályafutását Nógrádi Árpád (képünkön). Olvasható a pécsi klub hivatalos honlapján a pmfc.hu internetes oldalon.
Labdarúgó NB I
2006.07.25. 00:53

Nyíregyháza: Kalina Tibor a Szpariban

Labdarúgó NB I
2006.07.25. 00:53

Felcsút: Fel is út, le is út

Labdarúgó NB I
2006.07.25. 00:53

Kaposvár: Varga Zoltán a Rákóczié

Labdarúgó NB I
2006.07.25. 00:53

Siófok: jöhetnek a fiatalok

4552

/

5293