
Labdarúgó NB I
7 órája
NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza
A 27 éves Vane Jovanov elsősorban a védelem jobb oldalán bevethető.

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert
Az Augsburgból érkezett német középpályás elmondta, mi döntött a magyarországi folytatás mellett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon
Az első félidő hajrájában a hazaiak szerezték meg a vezetést, a második félidőben a Kisvárda tizenegyesből egyenlített.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:35

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel
„Hazugságok jelentek meg. Amikor a Fradival tárgyaltam, azt írták, nem akarok ide jönni, pedig mindig ez volt az első opcióm.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:18

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét
A 30 éves játékos kihagyta a teljes téli felkészülést a fájó sarka miatt.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt
KEZDÉS: 15.15. Májusban 15 éve lesz, hogy a futballista az ETO színeiben bemutatkozott az NB I-ben, vasárnap a Ferencváros ellen pedig már a 300. mérkőzését játszhatja.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk
KEZDÉS: 12.45 ÉS 19.45. Benczenleitner Barna győzni szeretne Zalaegerszegen, és a Nyíregyházának nagy szüksége is van a pontokra.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz
NB I-ES MESTERMÉRLEGEK. Borbély Balázs: Előtörtek az indulatok, de mindenki él, senki sem halt meg.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa
A Bundesligában 184 alkalommal pályára lépő középpályás a játékoskijáróból előlépve integetett a szurkolóknak.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten
Az Újpest jól kezdett, kapufáig is jutott, Szappanos nagyokat védett, mégis a vendégek győzelmével zárult a mérkőzés.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában
A játékoskijáróban is lökdösődés kezdődött, percekig állt a játék.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón
Vitális Milán két tizenegyest is gólra váltott a 105 percig tartó mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!
Az őszi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is 3–1-re győztek a borsodiak, akik így még reménykedhetnek a bennmaradásban.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással
KEZDÉS: 16.00. Az FTC elleni saját teljesítményével nem volt teljesen elégedett, de jó visszajelzéseket kapott az ETO 20 éves középpályása, aki nemcsak a Debrecen elleni rangadóra, hanem a futball minden kihívására készen áll.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír
A Herthában nevelkedő Arne Maier 184-szer lépett pályára a német élvonalban.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Az MTK Komáromba adta kölcsön a fiatal játékosát – hivatalos
Szűcs Patrik a mostani idényben mutatkozott be az NB I-ben, négy meccsen kapott szerepet.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:15
Még több NB I
NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza
Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép
Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült
Népszerű cikkek
A ZTE végleg megszerezte Skribek Alent – hivatalos
Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen
Jurek Gábor: Tíz év nem múlik el nyomtalanul
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
15 465
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2005.04.07. 00:19
Nagyvonalú volt a győztes
Rögtön a mérkőzés elején kihagyták a büntetőt a hazaiak, és ez végzetesnek bizonyult.

Labdarúgó NB I
2005.04.07. 00:05
A küzdelemre nem volt panasz
Nem játszott szemet gyönyörködtetően az FTC, de a továbbjutáshoz most ennyi kellett .

Labdarúgó NB I
2005.04.06. 23:39
A büntetőket illene gyakorolni
Magyar csodafoci: a kispestiek két tizenegyest belőttek, míg a fehérváriak ötöt kihagytak

Labdarúgó NB I
2005.04.06. 21:33
Magyar Kupa: négy között a címvédő FTC

Labdarúgó NB I
2005.04.06. 20:48
Az edzőknek fájt a kritika
Keddenként heti rendszerességgel jelentkezik jegyzetével lapunkban Lothar Matthäus. A szövetségi kapitány legutóbb többek között arról is szót ejtett: szerinte csak használna a magyar futballnak, ha külföldi szakemberek is dolgoznának a csapatainknál.

Labdarúgó NB I
2005.04.06. 20:47
NB II: Egyetlen pont sem jutott a vendégcsapatoknak
A Baktalórántháza kiütötte a Kiskunhalast.

Labdarúgó NB I
2005.04.06. 19:47
Magyar Kupa: tizenegyesekkel elődöntős a Honvéd

Labdarúgó NB I
2005.04.06. 18:06
Magyar Kupa: elődöntős a Sopron és a BKV

Labdarúgó NB I
2005.04.06. 14:15
Magyar kupa, negyeddöntők

Labdarúgó NB I
2005.04.05. 22:44
NB II: rangadó Bőcsön

Labdarúgó NB I
2005.04.05. 22:43
Csak hat játékos maradt
A sok kiállítás miatt félbeszakadt a mérkőzés.

Labdarúgó NB I
2005.04.05. 22:40
Ötmillióba került a botlás
Kovács Zoltán és Polonkai Attila a junioroknál.

Labdarúgó NB I
2005.04.05. 22:36
Herédi Attilát szívesen szerződtetné az Előre
Megegyezés akkor lehet, ha Dajka Lászlót végre kifizetik.

Labdarúgó NB I
2005.04.05. 22:19
Ajándék ez a meccs
Bármelyik együttes nyeri a találkozót, biztosan történelmet ír.

Labdarúgó NB I
2005.04.05. 22:05
Hívatlan látogatók az edzésen
Huszti tanult a kritikákból, és biztos abban, hogy talpra áll a Fradi.

Labdarúgó NB I
2005.04.05. 21:53
Nem a prémiumért, hanem a dicsőségért küzdenek
Az MTK után a kékek fiókcsapatát is elbúcsúztatnák a hazaiak.
4732
/
5239









