
Labdarúgó NB I
2 órája
Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen
A dánok ecuadori középpályása, Denil Castillo góljára a lefújás előtt az FTC argentinja, Mariano Gómez válaszolt.

Szűcs Tamás: Ezer százalék, hogy nem bánom meg a debreceni hosszabbítást
„Idővel szeretnék az öt topliga egyikében játszani – bízom benne, hogy képes leszek elérni ezt a célt, ám most csak arra koncentrálok, hogy minél sikeresebb tavaszt zárjunk a DVSC-vel.”
Labdarúgó NB I
7 órája

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást
A 22 éves Pappoét meg is kellett műteni, ebben az idényben valószínűleg már nem léphet pályára.
Labdarúgó NB I
7 órája

DVTK: korábbi újpesti védő érkezett
A 2020 nyarától három és fél éven át Újpesten szerepelő Lirim Kastratri a miskolciaknál folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
8 órája

A Kisvárda is jól jár a kolozsvári kapus Varsóba szerződéséből – sajtóhír
A 23 éves hálóőr 2020-ban mutatkozott be a CFR felnőttcsapatában.
Labdarúgó NB I
20 órája

Majdnem kétméteres osztrák csatárt igazolt a Nyíregyháza – hivatalos
A korábbi U-válogatott játékos már csatlakozott a Szpari törökországi edzőtáborához.
Labdarúgó NB I
22 órája

Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos
A Bajnokok Ligája-győztes középpályás a kölcsönszerződés után végleg a zöld-fehérek játékosa lett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:09

Felkészülés: a Kazincbarcika egy góllal legyőzte a Karcagot
Az NB I-es együttes lejátszotta második téli felkészülési mérkőzését.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről
A Sky Sport szerint a Bournemouth első ajánlata összességében 8.6 millió fontról szólt. Közben a rómaiak sportigazgatója tudomásul vette, a középpályás a Premier League-be vágyik.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:25

Kiss Bence: Szeretnék tovább fejlődni a tavasszal
Horvátországban készül az NB I folytatására a Zalaegerszeg, a csapat középpályása beszélt az edzőtáborról s arról, kitől tudta meg, hogy bekerült lapunknál az ősz csapatába.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:48

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi
A Ferencváros elnöke arról posztolt, hogy négy magyar játékost próbáltak szerződtetni az NB I-ből, de nem jártak sikerrel.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK
A szélső a következő másfél évet Diósgyőrben tölti.
Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:56

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek
A debrecenieket a Nyíregyháza elleni bajnoki mellett a Kisvárda elleni meccs miatt is megbüntették.
Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:33

DVTK: az AS Romában nevelkedő válogatott védő érkezett – NS-infó
A felkészülést még Újpesten kezdő Lirim Kastratit Gera Dániel pótlására szerződtethetik a diósgyőriek.
Labdarúgó NB I
2026.01.13. 16:55

Felkészülési meccsek: kikapott a Diósgyőr és az ETO, ikszelt a Paks és a Szpari
A norvég ezüstérmes Bodö/Glimt győzte le a DVTK-t, az Eszék a győrieket, nem esett gól Paks és a Nyíregyháza meccsén.
Labdarúgó NB I
2026.01.13. 15:08

Miljan Krpics új szerepkörben bizonyíthat az ETO-nál
A törökországi edzőtábor következő állomása az NK Osijek elleni összecsapás lesz kedden délután.
Labdarúgó NB I
2026.01.13. 14:24
Még több NB I
Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen
Gradisar visszatérhet az NB I-be, az Újpest lehet az egyik érdeklődő – NS-infó
Paksi FC: Kinyik Ákos megsérült az edzőtáborban
Népszerű cikkek
A válogatott szélső ügyében megvan az elvi egyezség – Iránban folytathatja
„Nagyon nagy érvágás, és semmi esetre sem érte meg ezt a kockázatot” – Révész Attila a játékosa sérüléséről
„A következő Szoboszlai érkezhet” – így várják a Bournemouthhoz Tóth Alexet
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
19 915
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2004.02.27. 17:13
Bronzérem a női kard Vk-n

Labdarúgó NB I
2004.02.27. 17:08
Elmarad az első forduló
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) versenybizottsága helyt adott a csapatoktól érkezett kéréseknek, így a rendkívüli időjárási viszonyok és a pályák rossz állapota miatt elhalasztják az Arany Ászok Liga hétvégi 17. fordulójának összes mérkőzését.

Labdarúgó NB I
2004.02.27. 12:50
<galeria=35>

Labdarúgó NB I
2004.02.27. 12:00
Elmarad a tavaszi első forduló!

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 23:02
Percről percre

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 23:01
Mestermérleg, fény és árnyék

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 22:58
Nagy meccs lesz a visszavágó
Újdonsült műkorcsolyázó Európa-bajnoknőnek, Sebestyén Júliának is dicsőségére válna a talpon maradás. Egyetlen megingás eldöntötte ezt a mérkőzést, viszont ez az árva bruges-i gól nem döntötte el a továbbjutást: a szerdai visszavágóra maradt remény.

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 21:28
És akkor szakadni kezdett a hó
"Hajrá, Loki! Hajrá, DVSC!" és még ki tudja, hányféle felirat virított a nyakbavalókon, a lényegen ez mit sem változtatott: csütörtök délelőttre a debreceni szurkolók kis túlzással megszállták Bruges belvárosát.

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:57
Generációk randevúztak
Az FTC Rt. Kommunikációs Irodájának szervezésében csütörtökön került sor a "Generációk randevúja" eseményre.

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:56
Fizetett az Újpest FC
Már nem tartozik a Sportfolió Kht.-nek az Újpest FC Kft.

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:52
Február 27.
Ha valakinek nincs elfoglaltsága délelőttre, avagy délutánra, és kíváncsi arra, kedvenc csapata mikor mit csinál, akkor érdemes böngésznie a mellékelt összeállításunkat. Rovatunkban ugyanis az Arany Ászok Ligában szereplő együttesek napi programja olvasható a kluboktól kapott tájékoztatás alapján.

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:51
Sereghajtóként is a kupasiker a cél
Bár nem önök, játékosok döntenek, de azért érdekelne, hogy szeretne-e játszani szombaton. Ez egyértelmű, játszom, igaz, azt nem tudom, hogy bajnokin vagy edzőmeccsen&

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:49
Matáv Sopron–Ferencváros
Csütörtökön még azt írhattuk, hogy minden rendben a talajjal, ám este havazott Sopronban, így elképzelhető, hogy megint a hótakarító fegyencek önkéntes közreműködésére lesz szükség&

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:49
Újpest FC–Győri ETO FC
A két csapat a meccs elhalasztását kérte...

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:48
MTK Hungária–Lombard FC Haladás
A pálya állapota továbbra is tragikus: bár néha kissé kisütött a nap, a stadion fedett lelátója a pálya egy részét takarja, így ott dagonyázni lehet, futballozni nem.

Labdarúgó NB I
2004.02.26. 20:46
Békéscsabai Előre–Balaton FC
Bár csütörtökön az edzésig nem esett semmiféle égi áldás, mégsem tudtak rámenni a stadion centerpályájára a csabai labdarúgók, annyira mély volt a talaj.
4984
/
5230









