Real Madrid: lemondott az elnök

2006.02.27. 21:45
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló, ám ennek ellenére hónapok óta komoly szakmai nehézségekkel küzdő Real Madrid elnöke, Florentino Perez (képünkön) lemondott posztjáról.
A sportvezető döntését a mai rendkívüli igazgatósági ülés után hozta meg véglegesen.

Az ötvenkilenc éves Perez 2000. július tizenhetedike óta irányította elnökként a madridi klubot.

Galaktikusok, edzők és sportigazgatók jöttek-mentek, az eredmények az utóbbi két évben azonban elkerülték a királyiakat, akik ennek ellenére üzletileg a legjobban működő futballklubként működnek a világon.

A királyiak múlt héten a BL-nyolcaddöntőben saját pályán kaptak ki a nyolcaddöntő első felvonásán az Arsenaltól, a hétvégén a kiesés elől menekülő Mallorca verte őket – hátrányuk a listavezető Barcelona mögött tíz pont -, míg másfél héttel ezelőtt a Spanyol Kupa elődöntőjéből is kiestek.
Legfrissebb hírek

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
6 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
32 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
51 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája