Spanyolország: továbbra is élvezi a bizalmat Luis Aragonés

Vágólapra másolva!
2006.10.17. 00:14
Címkék
Továbbra is élvezi a Spanyol Labdarúgó-sövetség vezetőségének bizalmát Luis Aragonés (képünkön), a nemzeti együttes szakvezetője. Angel Maria Villar, a sportág első számú spanyolországi irányítója hétfőn kijelentette, a gyenge szereplés miatt erősen kritizált tréner kitölti a szerződését.
Egyúttal cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint tárgyalások zajlanának Miguel Angel Lotinával az esetleges szövetségi kapitányi cseréről.

"A válogatottnak még van esélye arra, hogy kiharcolja az Európa-bajnoki szereplést. Úgy vélem, ezt Luis Aragonésszel kell megtennie" - fogalmazott Villar.

A jelenlegi kapitány vezetésével a spanyol csapat három selejtezős mérkőzéséből kettőt elveszített: idegenben 3-2-re kikapott az északírektől és 2-0-ra a svédektől.

A 67 éves Aragonés az első vereség után, szeptember 11-én benyújtotta lemondását, ám a szövetség elnöke nem fogadta el. Idő előtti lelépésének lehetősége már az idei világbajnokság során, a nyolcaddöntőben a franciáktól elszenvedett 3-1-es vereség után felmerült, de a szövetség vezetősége akkor is megerősítette, hogy a 2008-as kontinensviadalig vele képzeli el az együttműködést.
Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
22 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
33 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya

Tenisz
47 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik