Ronaldónak elege van a kispadból

Vágólapra másolva!
2006.11.03. 14:06
Címkék
Nagyon nehezen viseli a tartalék szerepkörét Ronaldo. A Real Madrid csatára a Capello-érában egyszer sem kezdett, gólt sem rúgott.
Ronaldónak (balra) idén kevés oka lehetett az örömre
Ronaldónak (balra) idén kevés oka lehetett az örömre
Ronaldónak (balra) idén kevés oka lehetett az örömre
Ronaldónak (balra) idén kevés oka lehetett az örömre

Ronaldo az előző szezonban többször is a támadások kereszttüzébe került, rengeteg kritikát kapott testsúlya és gyengébb formája miatt.

A brazil klasszis akkoriban a távozás gondolatával is kacérkodott, végül úgy döntött, hogy marad Madridban.

A brazil válogatott számára balul sikerült világbajnokság után műtéten esett át a dél-amerikai futballista, a beavatkozás miatt kihagyta a szezon elejét.

Közben új edző került a Realhoz, ráadásul a nyáron érkezett Manchesterből Ruud van Nistelrooy. Az olasz tréner szisztémája szerint mindössze egy befejező csatárral játszik a Madrid, és a kezdőben így végig a holland center kapott szerepet.

Ronaldo az idei szezonban még egyszer sem kezdett, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában összesen száz percet kapott, gólt nem rúgott.

„Nem tudom, hogy mit kell tennem azért, hogy kezdő legyek – kesergett Ronaldo. – Jó formában vagyok, tartom a versenysúlyomat. Ellenben nem érzem a bizalmat Capello részéről. Akkor vagyok boldog, ha játszhatok – most viszont alig játszom…”

Ronaldo hozzátette, hogy szeretné kitölteni 2008-ig szóló szerződését a Realnál, pályafutása utolsó éveit pedig vagy Brazíliában, vagy az Egyesült Államokban töltené, 35 évesen pedig visszavonulna.
Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
10 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
44 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik