Villarreal: chilei-argentin belviszály

2006.12.27. 12:46
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban 16 fordulót követően 22 ponttal csak a 11. helyen álló Villarreal együttesének chilei szakvezetője, Manuel Pellegrini együttese legmarkánsabb játékosának, az argentin Juan Roman Riquelmének (képünkön) az őszi teljesítményét kritizálja.
A spanyol együttes a 2004-2005-ös bajnokságban remek produkciót nyújtott, bajnoki bronzérmük Bajnokok Ligája-indulást ért. Miközben a BL-ben elődöntőbe jutottak – az Arsenal állította meg őket -, a másik fronton, a bajnokságban már közel sem ment ennyire jól nekik.

Csak a hetedik helyre futottak be, amely csalódást jelentett mindenki számára. Az idei kupaszezonban a szlovén Maribor búcsúztatta őket az Intertotó-kupában, amellyel egyben a nemzetközi kupaporondtól is elköszöntek a spanyolok.

Maradt a csapat számára kitűzött feladatként a bajnokság, amelybe az ősszel alaposan beleszürkültek.

A „szürkeség” okait tanulmányozva Pellegrini arra a következtetésre jutott: a gárda húzóembere, Riquelme nemcsak messze elmarad saját képességeitől, közel sem teljesít száz százalékosan, hanem egyenesen csapattársaira is rossz hatással van motiválatlansága.

Az argentin karmestert fél éve még a világ legjobbjának kiáltotta ki nem egy szakember, a brazil Ronaldinho és több más kiválóság elé helyezve. A vb aztán Riquelme számára is csalódást hozott – nem tudott a favoritok közé sorolt argentinok húzóembere lenni -, az ősszel pedig még annál is visszafogottabban teljesít a korábban több sztárcsapat – a Manchester United volt mind közül a „leghangosabb” - által körüludvarolt középpályás.

A Pellegrini-Riquelme dél-amerikai belviszály hozományaként nyugodtan megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy egyiküknek hamarosan el kell hagyni a „sárga tengeralattjáró” fedélzetét.

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
8 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
27 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
36 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
56 perce

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája