Barca: Iniesta elmondta, ott lesz a BL-döntőben

Vágólapra másolva!
2009.05.12. 00:51
Címkék
Mint beszámoltunk róla, Andrés Iniesta ma délelőtt átesett az orvosi vizsgálatokon, és a szakértők szerint van esély rá, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében pályára lépjen a Manchester United ellen.
A Barca középpályása még bizakodóbb: miután kijött a kórházból, spanyol lapoknak elmondta, hogy mindenképpen ott lesz Rómában a BL fináléjában.„Csak egy kis húzódásról van szó – mondta Iniesta az orvosi vizsgálat szerint kétcentis izomhúzódásáról. – Már közöltem az orvosokkal is, hogy történjen bármi, ott leszek a római döntőben.”
Legfrissebb hírek

Kleinsheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

Minden más foci
9 perce

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
22 perce

Felkészülés: az Újpest egyik edzője is pályára lépett a Mezőkövesd ellen; nagy pofont kapott a Szpari

Labdarúgó NB I
55 perce

Kerkez: Nem könnyű a mélyen védekező csapatok ellen játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
1 órája

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
1 órája

Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja a férfi kézi Eb-n ránk váró lengyel válogatottat

Kézilabda
1 órája

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik