Barcelona: a katalánok 20 millió euróért nézelődnek Doneckben

2009.11.11. 14:59
Címkék
Az ukrán Doneck felé tekintget a spanyol Barcelona labdarúgócsapata, amelynek Robinho ugyan az első számú célpontja a következő átigazolási időszakban, ám abban az esetben, ha nem sikerülne megállapodásra jutniuk a Manchester Cityvel, januárban a Sahtar Doneck légiósát, Williant szerződtetnék.

 

Erről a játékos ügynöke, Paulo Taveres nyilatkozott az orosz sajtóban. A korosztályos brazil válogatott 2007-ben a Corinthiansból szerződött Ukrajnába, a Sahtar 19 millió dollárt fizetett érte.

A 21 éves játékos rendszeresen megmutathatja képességeit az Európa-ligában – az ukránok négy forduló után pontveszteség nélkül állnak csoportjuk első helyén, és a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül továbbjutottak –, és az ügynök megerősítette a katalánok folyamatos érdeklődését.

A menedzser szerint nem a Barcelona az egyetlen érdeklődő, hiszen Willian játéka felkeltette a Sevilla és a Lyon figyelmét is. Tavares szerint egy jó ajánlat meggyőző lehet a játékos és Sahtar számára is, a doneckiek 20-22 millió euróban gondolkodnak, konkrétum azonban még nincs az ügyben.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 perce

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
29 perce

Bondár Anna sorozatban harmadszor lesz ott a US Open második fordulójában

Tenisz
31 perce

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
2 órája

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
2 órája