Fél kézzel is lehet sikeres a futballista

2009.11.10. 18:02
Címkék
Történelmet írt a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Zaragoza csatára, Alex Sánchez, aki az első félkezű futballistája lett az élvonalnak.

 

Alex Sánchez
Alex Sánchez

Alex Sánchezt a jelek szerint a legkevésbé sem zavarja, hogy hiányzik a kézfeje, hiszen előbb a tartalékcsapatban remekelt, ott kilenc meccsen tizenhárom alkalommal volt eredményes, majd a 20 éves fiatalember a hétvégén bemutatkozhatott az aragóniaiak első csapatában is: a Valencia elleni bajnokin csereként jött be a 75. percben Lafita helyére.

Sánchezt elmondása szerint abszolút nem hátráltatja a fogyatékossága, hiszen mindent meg tud csinálni a futballban, ahogy a többiek. Az egyetlen kivétel a bedobás, ezt pedig el tudják végezni helyette a csapattársak.

A fiatal spanyol játékos esete egyébként nem egyedi a futball világában. Mind a magyar, mind a nemzetközi mezőnyben előfordult már, hogy egy játékos csonka kézzel lépett pályára.

A legnagyobb karriert a hasonló helyzetben lévő játékosok közül az uruguayi Héctor Castro futotta be.

A közép- és szélsőcsatárként egyaránt remek teljesítményre képes futballista tizenhárom évesen veszítette el a jobb kézfejét, miután egy elektromos fűrész szétroncsolta azt. Castrót ez sem akadályozta meg, hogy a dél-amerikai futball meghatározó alakja legyen, igaz, olyan társakkal, mint amilyenek az akkori uruguayi válogatottban voltak, ez nem is volt nehéz.

A támadó 1928-ban olimpiai, két évvel később világbajnok lett, valamint két Copa América-győzelemből is kivette a részét.

Két éve tért vissza a pályára a paraguayi Julio Gonzales Ferreira, aki egy autóbalesetben veszítette el az egyik karját. Az athéni olimpiai ezüstérmese a Tacuary csapatában játszott újra két év kihagyás után.

A magyar futballban már az ősidőkben találhatunk olyan játékost, akinek hiányzott az egyik keze. Ő nem volt más, mint Horváth Ferenc, aki 1901 és 1902 között játszott az FTC-ben, de igazából vezetőként lett ismert a neve. Horváth a megalakuló MLSZ első főtitkára lett, de játékvezetőként is egy évtizedig működött az élvonalban.

A második világháború után a salgótarjáni szurkolók egyik kedvence volt Csáki Béla, akinek szintén nem volt egészséges a keze. Az egykori középcsatár egy villamosbaleset következtében veszítette el az egyik kézfejét.

VIDEÓ ALEX SÁNCZHEZRÓL
 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
27 perce

Bondár Anna sorozatban harmadszor lesz ott a US Open második fordulójában

Tenisz
29 perce

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
2 órája

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
2 órája

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
2 órája