Maradona és Di Stéfano koronázta meg Messit

2009.11.12. 10:43
null
<p>A 2008–2009-es futballidény egyértelműen Lionel Messié volt,<br />a szezonnak már vége, az elismeréseknek még aligha (Fotó: Reuters)</p>
Címkék
Szerda este a madridi Mirasierra Suites Hotelben Lionel Messi gyűjteménye ismét egy illusztris darabbal gazdagodott, ugyanis a Barcelona villámgyors argentin szélsőjét választották meg az előző idény legjobb, Spanyolországban játszó labdarúgójának. A díjat két olyan neves elődtől, ráadásul honfitárstól vehette át az apró cselgép, mint Diego Maradona és Alfredo di Stéfano.

„Csodálatos érzés, hogy itt állhatok Maradona és Di Stéfano mellett, és tőlük vehetem át a trófeát" – mondta a Di Stéfanóról elnevezett díj kézbevételét követően elérzékenyülve az utód.

Messi olyan kiválóságokat utasított maga mögé a nemes versengésben, mint barcelonai klubtársát, Andrés Iniestát, illetve a gólerős madridi centert, az Atlético uruguayi légiósát, Diego Forlánt.

Az előző idényben a madridi ikon, Raúl végzett az első helyen, őt a szintén argentin Sergio Agüero, valamint a Real-klubtárs, Iker Casillas követte.

Messi igazán parádés szezont zárt 2009 nyarán. A 2008-as olimpiai bajnoki címmel a zsebben nagyon jól kezdett tavaly ősszel az argentin, aki utána végig magas szinten teljesített. Ráadásul csapatával minden jelentős címet begyűjtött, amit csak lehetett. Spanyol bajnok és kupagyőztes lett, míg a Bajnokok Ligájában is a katalánok bizonyultak a legjobbnak, miként az európai Szuperkupát is hazavihették. Az argentin pedig mindvégig a csapat kulcsembere volt, az összes sorozatban döntő érdemeket mondhat magáénak a sikerekben.

A Barca kiválósága már bezsebelt a napokban egy elismerést, a spanyol Marca és az olasz Gazzetta dello Sport által alapított a „Champions Nº 1" díj is az övé lett mint az előző BL-kiírás legjobbjáé. Sőt nagyon úgy fest, hogy a France Football Aranylabdáját, illetve a FIFA az év játékosa kitüntető elismerését is ő kapja az újságíróktól, valamint a szakmabeliektől.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
20 perce

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
57 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
1 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
1 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
1 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
1 órája