Sevilla: Del Nido klubelnök bajnoki címet vár csapatától

2009.11.19. 13:43
Címkék
A spanyol bajnokságban szereplő Sevilla labdarúgócsapatának elnöke, José María Del Nido elmondta: az együttes célja a bajnoki cím megszerzése.

 

„Őszintén mondom, az a célunk, hogy bajnokok legyünk. Az elmúlt években már tudtunk trófeákat nyerni, a lehetőség most is adva van" – nyilatkozta az elnök.

A Sevilla 2006-ban megnyerte az UEFA-kupát és az európai Szuperkupát, 2007-ben pedig a Király-kupát és a spanyol Szuperkupát. Utóbbi esztendőben sikerült megvédeniük címüket az UEFA-kupában.

Történelmük során azonban csupán egyszer, 1946-ban nyertek bajnoki címet. Az elmúlt esztendőkben viszont ott találtuk őket az élmezőnyben, 2007-ben és 2009-ben bronzérmesként végeztek.

A 2009–2010-es szezonban a Sevilla tíz forduló után a Barcelona és a Real Madrid mögött a harmadik helyen áll a spanyol élvonalban, előbbitől négy, utóbbitól három pontra van lemaradva.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
4 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
5 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
5 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
5 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
5 órája