Az UEFA 30 ezer euróra büntette a Barcelonát

2010.02.19. 22:18
null
Guardiola az ominózus szeptemberi napra rendkívüli szabadságot adott játékosainak (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) harmincezer eurós büntetést rótt ki az FC Barcelonára, mert tavaly szeptemberben a doppingellenőrök hiába érkeztek meglepetésszerűen a katalánokhoz, a megadott időpontban és helyszínen senkit nem találtak.

A Barcelonát nem először marasztalják el hasonló ügyben, egyszer már beleléptek ebben a folyóba. Abban az esetben, ha az elkövetkezendő három évben hasonló eset fordulna elő a BL-címvédőnél, úgy életbe lép a további 45 ezer eurós büntetés, amit most még fefüggesztve kaptak.

A félreértést az okozta, hogy a 2009. szeptember 24-én, Racing ellen idegenben 4–1-re megnyert bajnokit követően két nappal Pep Guardiola rendkívüli szabadnapot adott játékosainak.

Erről azonban az illetékes klubvezetők nem tájékoztatták az európai szövetséget, pedig az ebben az esetben kötelességük lett volna.

Pont az olyan félreértések véget, mint ami végül megtörtént: az adott napon váratlanul megjelentek a doppingellenőrök, szám szerint négyen, akik végül kénytelenek voltak dolguk végezetlen távozni és jegyzőkönyvbe venni a szabálytalanságot.

Legfrissebb hírek

A Ferrari remek formában kezdett, kitart a lendülete? – Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
9 perce

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
16 perce

Már kétszer annyi győzelme van Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
1 órája

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
1 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
1 órája

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
1 órája