Real Madrid: Iker Casillas szerint Parejo helyesen cselekedett

2010.03.26. 15:20
Címkék
Iker Casillas, a Real Madrid kapusa úgy nyilatkozott, nem hibáztatja Daniel Parejót azért, hogy gólt rúgott csapatának, amíg ő a földön feküdt. A „királyi gárda” játékosa szerint csak a meccs tüze miatt reagált idegesen a találat után.

„Ebben a sportágban előfordulnak heves pillanatok, és a tegnapi is ilyen volt. Nem hibáztathatom Parejót. Rosszul reagáltam. Véletlenül ütköztünk össze. Jól, tisztán szerelt engem. Nem kellett volna kirúgnia a labdát. Nem tudom, hogy a társaim mit tettek volna ilyen helyzetben. Parejo azt tette, amit tennie kellett, és nem hibáztatható" – mondta Casillas.

Mint ismeretes, a Getafe támadója – aki korábban a Real Madridban játszott – úgy szerelte Casillast, hogy a labda elrúgása után a kapus lábát is eltalálta, majd amint visszakapta a labdát, a kapuba helyezett.

Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője nem volt ennyire elnéző, tisztességtelennek nevezte Parejo gólját.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
4 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája