Barcelona: a négy elnökjelölt a katalán válogatott vb-részvétele mellett

2010.06.09. 09:13
A közeljövőben elnököt választanak az FC Barcelonánál, a versenyben lévő négy jelölt, Sandro Rosell, Marc Ingla, Jaume Ferrer és Agustí Benedito egymással verseng ugyan, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy a nemzeti közös ügyért összefogjanak, s egy közös fotózásra összeállva egyenpólóban a katalán válogatott 2014-es vb-részvételét támogassák.

A Barcelona a katalánok kirakatcsapata, a négy elnökjelölt a két gárdát – a tartományi válogatottat és a Barcát – nagy részben össze is tudná „mosni”. Az „árnyékválogatott” lényegében jelenleg is élő együttest takar, hiszen a katalánok mindig is büszkék voltak nemzeti identitásukra.

A Johan Cruyff szakmai igazgató irányította együttes legutóbb december 22-én 4–2-re nyert Argentína ellen. A katalán válogatottban olyan ismert spanyol klasszisok kapnak szerepet, mint Víctor Valdés, Joan Capdevilla, Gerard Piqué, Carlos Puyol, Fernando Navarro, Oleguer Presas, Sergio Busquets, Xavi Hernández vagy éppen Bojan Krkic, de Cesc Fabregast is csak azért nem engedte el az Arsenal, mert nem számítottak hivatalos válogatott fellépésnek a katalánok találkozói.

A katalán nemzeti együttes történte során már 147 mérkőzést játszott, az elsőt mintegy száz esztendővel ezelőtt, 1912-ben Franciaország ellen.

Legfrissebb hírek

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
2026.09.04. 11:40

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13