Guti bejelentette: felhagy az aktív játékkal

Vágólapra másolva!
2012.09.21. 22:56
null
A Besitkas mezében (Fotó: Action Images)
Hivatalosan is bejelentette visszavonulását az aktív labdarúgástól Guti, a Real Madrid és a Besiktas korábbi középpályása.

Az október végén már a 36. születésnapját ünneplő Guti (teljes nevén José María Gutiérrez Hernández) 387 első osztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Real Madridban, ahol a pályafutását kezdte. A „királyi" klubot 2010-ben hagyta el, amikor a Besiktasba igazolt.

Az isztambuli csapatban az első szezonjában még alapembernek számított, a 2011–2012-es idényben viszont az új edző, Carlos Carvalhal irányítása alatt csak három meccs jutott neki, 2011 novemberében távozott a török klubtól, amely játékoskarrierje utolsó egyesülete volt.

„A döntést meghoztam. Kaptam ajánlatokat, de a befejezés mellett döntöttem. Ezután több időt tölthetek a családommal – idézi Guti közleményét a Marca. – Sportigazgatónak vagy edzőnek akarok tanulni, és fiatalokkal szeretnék foglalkozni. Az az álmom, hogy én legyek a Real Madrid ifjúsági csapatának az edzője."

Az átlagon felüli játékintelligenciával megáldott Guti irányító középpályásként érezte magát a legjobban a pályán, ám pályafutása során számítottak rá csatárként és védekező középpályásként is. A spanyol U19-es válogatottal 1995-ben Európa-bajnok lett, majd 1998-ban az U21-es nemzeti csapattal is a kontinens trónjára ült. A felnőttválogatottban csak 13 mérkőzésen szerepelt (ezeken három gólt szerzett), világbajnokságon és Európa-bajnokságon nem vett részt.

Raúllal (balra) sok nagy sikerben volt része
Raúllal (balra) sok nagy sikerben volt része

Legnagyobb sikereit klubszinten érte el, a Real Madriddal háromszor nyert Bajnokok Ligáját, ötször spanyol bajnokságot, kétszer világkupát, egyszer Európai Szuperkupát és négyszer Spanyol Szuperkupát. A Besiktassal egy Török Kupa-diadalnak volt a részese.

EGY EMLÉKEZETES GÓLPASSZ GUTITÓL, SAROKKAL
GUTI PÁLYAFUTÁSÁNAK LEGSZEBB PILLANATAI
Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Mourinho sem úszta meg az európai kiesést, őt is menesztették

Minden más foci
2025.08.29. 10:02

Konferencialiga-selejtező: Solskjaer állásába került a kiesés

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 08:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44
Ezek is érdekelhetik