Primera División: Juanfran Pepét okolja a verekedésért

2012.11.12. 13:36
Juanfran, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Levante játékosa a Real Madrid elleni vasárnapi mérkőzés (1–2) után arról nyilatkozott, hogy véleménye szerint a játékoskijáróban történt verekedésért a vendégek játékosai a felelősek, legfőképp Pepe.

„Mielőtt beléptem az öltözőnkbe, láttam, ahogy Pepe táncolva és énekelve jött be a pályáról, miközben nekünk mutogatott, és provokált minket – mondta a Levante védője. – Ezután bement a vendégöltözőbe, ahol nyitva hagyta az ajtót és folytatta, hogy láthassuk.”

Juanfran állítása szerint nemcsak az edzői stáb egy-egy tagja verekedett össze, hanem a játékosok között is volt egy incidens, miután a rendőrség és a stadion biztonsági emberei választottak szét a feleket. Juanfran Sergio Ramos nyilatkozatára is válaszolt, aki kifogásolta a Levante futballistáinak viselkedését.

„Szomorú, hogy egy ilyen szintű játékos ilyet nyilatkozik. Különben is, én meg se szólalnék, amikor tudnám, hogy Pepe a csapattársam. Emellett ő ugyanúgy provokált minket a mérkőzést követően.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Gulácsi nagy bravúrt is bemutatott a Villarrealban – videó

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 13:45

Gulácsi győztes meccsen mutatkozott be a Villarrealban

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 11:59

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12