R. Madrid: Pepe visszatérése és Varane jó játéka fejtörést okoz Mourinhónak

2013.02.15. 14:58
Oly sok sérülés és eltiltás miatti fejtörés után kellemesebb problémával néz szembe José Mourinho, a spanyol bajnoki címvédő Real Madrid portugál vezetőedzője. A sérülésből felépülő Pepe visszatértével újra összeállíthatja kedvenc védelmét a kétszeres BL-győztes tréner, ugyanakkor megfontolandó a fiatal Raphaël Varane szerepeltetése is, aki meggyőző játékkal rukkolt ki az elmúlt hetekben.

Mint ismert, a 19 esztendős Varane a Barcelona elleni Király-kupa-összecsapáson végig a pályán volt, ráadásul ő szerezte csapata egyenlítő gólját az 1–1-re végződő találkozón – amelyen egyébként feltehetőleg Sergio Ramos eltiltása, illetve Pepe sérülése nélkül nemigen lehetett volna kezdő. Ezt követően pedig a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőn – amely szintén 1–1 lett – is kiválóan helyt állt.

A francia élt a lehetőséggel, így most Mourinho új összeállításban küldheti pályára a Madrid védelmét. A korábban középső védőként szereplő Sergio Ramos számára ugyanis nem ismeretlen a védősor jobb oldala – ahol Álvaro Arbeloa gyakran negatív kritikákat érdemel ki a teljesítményével –, míg középen a Mourinho elképzeléseiben biztos pontnak számító Pepe mellett Varane kaphat majd helyet.

A Real Madridra nem vár könnyű feladat: február 26. és március 5. között a Barcelonával kétszer, a Uniteddel pedig egyszer mérkőzik meg a „királyi gárda".

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19
Ezek is érdekelhetik